Ugrás a tartalomra

Péntektől újra látogatható az Edelényi Kastélysziget

Kujan István
Utoljára módosítva
2023. július 07. péntek 12:03
A hírt a közösségimédia-felületükön osztották meg.

Arról tájékoztatták a látogatókat csütörtökön, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei önkormányzat üzemeltetésébe került Edelényi Kastélysziget július 7-én, pénteken 10 órától megnyitja kapuit.

- Ezzel a nagyközönség számára újra látogatható a kastélypark, maga a kastély és az ott lévő kiállítások is - írták.

Egy többhónapos, bizonytalan és kérdésekkel teli időszak részben lezárult ezzel. Amint azt lapunk is végigkövette, márciusban jelentette be a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF), hogy - a péceli mellett - az edelényi kastély látogathatóságát is felfüggesztik, és országszerte mintegy 170 dolgozót küldenek el. A csoportos létszámcsökkentést az energiaárrobbanással, a gazdasági válsággal és az ukrajnai háborúval indokolták.

A bejelentést követően alig két nappal kiszivárgott egy törvénytervezet, amely szerint számos jó állapotú kastélyt, vagy palotát adnának közérdekű vagyonkezelő alapítványoknak vagy más magánjogi szereplőknek. A listán megtalálható volt az edelényi L’Huillier-Coburg-kastély is.

Maga a bezárás, a látogathatóság felfüggesztésének híre helyben riadalmat, régiós és országos szinten pedig felháborodást váltott ki. Molnár Oszkár, Edelény független polgármestere azonnal egyeztetett a térség fideszes országgyűlési képviselőjével, Demeter Zoltánnal. Mindketten határozottan kijelentették: a város és a térség számára teljességgel elfogadhatatlan a tervezett intézkedés, és megteszik a szükséges lépéseket azért, hogy a kastély továbbra is nyitva maradjon és látogatható legyen.

Közben több száz helyi lakos tiltakozott a kastély előtt, csatlakozva a Momentum Mozgalom kastélymentő hálózatához Edelényben. A demonstrációt Stummer János szervezte, aki Facebook-posztjában azt írta akkor, hogy „tüntetünk, petíciózunk, minden követ megmozgatunk, hogy megmentsük ezt a bezárásra és privatizálásra ítélt gyönyörű kastélyt”.

Már átléptünk júniusba, amikor Molnár Oszkár bejelentette: a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei önkormányzat fenntartásába kerül át az edelényi L'Huillier-Coburg-kastély. Az újranyitás pontos időpontja akkor még nem volt ismert.

Hogy ez valóban megtörténhessen, a vármegyei közgyűlésnek is rá kellett bólintania az átvételre. Június 14-ére össze is hívták a grémiumot, ahol zárt ülésen, a nyilvánosság kizárásával kívánták megtárgyalni az ügyet. Az ülésen azonban váratlanul civilek és momentumos politikusok - Stummer János és Bedő Dávid - is megjelentek, követelve a nyílt ülés megtartását. Többórás huzavona után végül rendőri intézkedés történt, igazoltatták a momentumos politikusokat, miközben a vármegyei képviselők folytatták az ülést, és megszavazták az edelényi kastély átvételét.

A döntésről az MTI-t tájékoztatta a megyei önkormányzat. Közölték, hogy az edelényi L'Huillier-Coburg-kastély üzemeltetését június 15-étől jövő év május 15-éig látja el Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye önkormányzata; a magyar állam ehhez 270 millió forintot biztosít. Annyit még hozzátettek, hogy "a határozott idejű megállapodás lejárta után lehetőség van folytatni a megkezdett együttműködést" a vármegye, az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. között az Edelényi Kastélysziget üzemeltetését illetően.

Az edelényi kastély felújítására egyébként 900 millió forintos uniós támogatást költöttek, 2015-ben készült el, új állandó kiállítások is nyíltak, valamint a Kastélysziget teljes rehabilitációja is megtörtént, visszakapta a kastély mögötti sportpálya eredeti funkcióját: újra park lett belőle.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!