Ugrás a tartalomra

Polgármestert és képviselőtestületet választanak Vattán

Létrehozva
A képviselő-testület júniusban feloszlatta magát, ezért polgármestert és négytagú képviselő-testületet választanak vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vattán.

A testület azért döntött a feloszlatás mellett, mert a tavaly októberi önkormányzati választás előtt Korán István Attila polgármester-jelölt elhunyt, amikor már lezárult a jelöltállítás, így nem lehetett helyette másik jelöltet indítani, az egyedüli jelölt, Vas Béla pedig nem lépett vissza. A testület ezért júniusban feloszlatta magát, hogy a választók több polgármester-jelölt közül választhassanak az időközi voksoláson.

A Nemzeti Választási Iroda adati szerint a vasárnapi polgármester-választáson öt független jelölt indul: Birinyi László, Kovács István, Kőmíves Tibor, Simonfi Károlyné és Üveges János Norbert. A négy képviselői helyért 18 jelölt indul.
A választói névjegyzékben 706-an szerepelnek.

Ez is érdekelhet

Több hektáron kigyulladt az aljnövényzet egy erdős területen
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Kigyulladt az avar és az aljnövényzet Boldogkőújfalu külterületén, egy erdőben.
Kifosztássá fajult a kéretlen segítség
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen kifosztás bűntette miatt, aki az időskorú nőt tiltakozása ellenére lépcsőn vezette, majd szatyrából eltulajdonította a pénztárcáját.
MÁV pályakarbantartás
Éjszakai zajjal járó munkavégzés várható több miskolci vasútvonalon
Borsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolc–Hidasnémeti és a Miskolc–Nyíregyháza vonalak több szakaszán, illetve Mezőkövesden végez éjszakai zajjal járó munkát a MÁV - értesültünk a MÁV Kommunikációs Igazgatóságának sajtóközleményéből.
tűzoltó katasztrófavédelem
Több hektáron ég az aljnövényzet Borsodban
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
A tűzoltók már a helyszínen vannak.