A miskolci társulatot manapság illik szeretni. Sőt, elismerni. Számos szakmai oldalon olvashatunk
arról, hogy újra összehozták, megint megcsinálták, míg – nagyjából – 10-15 évvel ezelőtt ennek az
ellenkezője volt igaz. Bármibe fogtak, először át kellett törni azt a láthatatlan erőteret, amit úgy
hívnak: előítélet – mivel akkoriban ugyancsak divatnak számított lekicsinylő véleményt alkotni a
Miskolci Nemzeti Színház (MNSZ) munkájáról. Jelenleg viszont – szabadon kijelenthető – a Miskolci
Nemzeti Színház szexi. Szexi és hangsúlyos. Mint egy titokzatos nő az utcán, akinek a Klimt
festményeit idéző aranyruhája alól kisejlik vonzó alakja: sokan odafigyelnek rá.

Zajos sikerek

Itt pedig visszakanyarodhatunk a Béres Attila rendezte Producerekre, amit június 18-án mutatott be
első ízben a teátrum, és ami – a premier időpontjával egybevágó országos események miatt – kicsit
még hangsúlyosabb, figyelemfelkeltőbb és többrétegű darab lett, mint tervezték.

- Eddig három előadás ment le, mindegyiket álló tapssal fogadta a közönség – mesélt a fogadtatásról
Béres Attila színházigazgató, direktor. – Ez egyrészt az újranyitás okozta örömnek köszönhető
szerintem, másfelől annak a hihetetlen energiának, amivel a színészek visszatértek a munkájukhoz és
persze magának a műnek, az előadásnak is.

Az igazgató szerint a Déjà vunek is hasonlóan jó visszhangja volt, és további pozitív megerősítésre
számítanak a közelgő darabok kapcsán.

- Hétvégén lesz az Ascher Tamás rendezte Hazatérés bemutatója. Úgy gondolom, ő Magyarország
egyik élő rendezőlegendája, a neve pedig megfelelő hívószó ahhoz, hogy sokakat bevonzzon a
Kamaraszínházba.

Beszélni a problémákról

Béres Attila arról az elhatározásról, szemléletmódról is beszélt, ami az állótapsok sorához vezetett.

- Nagyjából 6 éve haladunk ugyanazon az úton – a többes szám alatt a Művészeti Tanácsot értem.
Fontos számunkra, hogy foglalkozzunk a társadalom problémáival. A Déjà vu esetében azt a traumát
próbáljuk meg részben körbejárni, amit Trianon és a körülötte kialakult történelmi helyzet indukált. A
Producerek központi témája a szabadság. Nem válaszokat akarunk adni, de fontosnak tartjuk, hogy
megjelenjenek az aktuális kérdések a színpadon. Ez a fajta igény az egyik szempont. A társulat
munkája és a színészek fejlődése a siker elcsalhatatlan része. Ezek mellett persze megjelennek
különböző gazdasági szempontok is. Szóval rengeteg dolgot figyelembe kell venni egy darab
kiválasztásánál.

Love is love

Az egyik ilyen, társadalmat érintő kérdés, amire a Producerek is reflektált némiképp, a nemrég
elfogadott, a köztudatban „pedofiltörvényként” élő törvény. A darabban, amit egyébként már tavaly
elkezdtek próbálni, többször szóba kerül a homoszexualitás. A témához kötődő sztereotípiák is
megjelennek benne. Az előadás végén pedig a színészek szivárványszínű betűkből kirakják a „love is
love” feliratot.

- A megszavazott törvénnyel kapcsolatban nem tudok színházigazgatói minőségemben állást foglalni.
Béres Attillaként viszont úgy érzem, nem szerencsés összemosni fogalmakat a 21. században. Hiszek
abban, hogy az embert az embersége határozza meg.

A darabban játszó színészek mind egyetértettek abban, hogy ilyen módon fejezzék ki szolidaritásukat.

- Amikor ezt kitaláltuk, azt mondtam a társulatnak, hogy csak akkor valósítjuk meg a „love is love”
ötletet, ha ez ellen senkinek nincs kifogása. Nem akarok olyat csinálni, ami rossz szájízt hagy
valakinél. Fontos kihangsúlyozni, hogy ez nem a Miskolci Nemzeti Színház véleményét képviseli,
hiszen ahhoz minden, az intézményben tevékenykedő munkatársamat meg kellett volna kérdezni. Ez
a Producerek előadáson dolgozók kiállása, ami igazából talán nem is maga ellen a törvény ellen
irányul, hanem a szerelem határokat átívelő ereje mellett protestál – fogalmaz a színházigazgató.

Arról, hogy a törvény hogyan érinti a színház életét, még nincsenek pontos információk, mindenestre
a Producerek az eredeti 16-os helyett 18-as besorolást kapott.