Ugrás a tartalomra

Kommandós akció az Avason: lekapcsolták „füstölős crack” miskolci dílerét

Létrehozva
A fiatal saját lakásán bukott le, miután napokig árulta a veszélyes pszichoaktív anyagot. A 19 éves férfi mindent beismert.

Látványos rendőrségi akcióval ért véget egy miskolci fiatal kábítószer-kereskedelme.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának nyomozói, a Közterületi Támogató Alosztály kommandósaival együttműködve Miskolcon, a Szentgyörgy úton fogták el a 19 éves férfit, akit otthonában lepték meg - olvasható a rendőrségi portálon

Mint azt a police.hu írja, a gyanúsítottat előállították, majd kábítószer-kereskedelem bűntett miatt kihallgatták. A fiatal beismerte, hogy október 21-e előtt több fogyasztónak is árusított egy, az utcán csak „füstölős crackként” emlegetett drogot.

Veszélyes szer, kiszámíthatatlan hatásokkal

A rendőrség közleményében hangsúlyozza: az ilyen típusú kábítószerek és új pszichoaktív anyagok fogyasztása súlyos egészségügyi kockázattal jár.

A hatásukra szédülés, gyors szívverés, légszomj, pánikroham, szorongás és remegés is jelentkezhet, az arra hajlamosaknál pedig erős pszichés függőség alakulhat ki.

A rendőrség figyelmeztet: a „kristály” és hasonló szerek használata maradandó károsodást és akár tragikus kimenetelt is okozhat.

Rendőrségi felhívás

A hatóság arra kéri a lakosságot, hogy aki kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményről tudomást szerez, névtelenül is tegyen bejelentést a 0–24 órában elérhető Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, vagy a 112-es segélyhívón.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.