Ugrás a tartalomra

Prücskök a Páva elődöntőjében

Létrehozva
Újra indult a közmédia Fölszállott a Páva című tehetségkutatója. A Szinvavölgyi Néptáncműhely pedig minden évben a legjobbak között van. Ezúttal a legkisebbek indultak és lettek elődöntősök.

A Szinvavölgyi Néptáncműhely Prücskök csapata nagy feladaton van túl: sikeresen mutatkoztak be a válogatón, így bekerültek a Fölszállott a páva műsorába.

Kolos Domonkos úgy nyilatkozott, feszültséggel teli, de izgalmas is volt az út eleje. – Mindenki nagyon-nagyon izgul a továbbiak miatt. Nagyon feszült figyelem kell ahhoz, hogy tudjunk egyről a kettőre jutni – fogalmazott.

Kép

A harminc – 8 és 14 év közötti ifjú – néptáncos székely táncokkal jutott a műsorba.

Lévai Anita koreográfus elmondta, a bukovinai székelyeknek az úgynevezett három táncát adják elő. – Ez számunkra is egy új feladat volt, egy új kihívás, ezzel mi korábban még nem foglalkoztunk, de nagyon élvezetes volt a tanulás – tette hozzá.

Kép

A táncegyüttes kategóriában tizenkét csapat mutatja meg a nézőknek tehetségét. A táncosok szólista kategóriát is kaptak, de mellettük énekes és zenész kategória is lesz. A Kárpát-medence minden tájáról összejönnek a művészek.  

Maródi Attila, a csapat művészeti vezetője elárulta, az előkészületek már előző nap is folynak. – Próbák, fotózás, kisfilmkészítés, a stúdióban pedig kamera- és fénypróbák vannak. A Prücskök találkoznak a többiekkel, akikkel barátságot kötnek, ezek pedig meg is maradnak, hiszen más eseményeken, például fesztiválokon is találkoznak majd, és akkor már barátként beszélgetnek a gyerekek egymással – hangoztatta.

Kép

Az elődöntők már a héten elkezdődnek. A miskolci táncosokat november 29-én lehet majd látni a Fölszállott a Páva műsorában.

Ez is érdekelhet

Időutazás a múltba
MiskolcKultúra
Különleges hangulatú, múltidéző délutánra várják az érdeklődőket március 20-án a Bárczay Kúriába. Zene, történetek és személyes emlékek segítségével elevenedik meg egy letűnt kor világa.
Miskolci siker a világ élvonalában: a MiReHu a Recycling Heroes 2026 nyertesei között
Miskolc
Újabb nemzetközi sikert ért el a MiReHu Nonprofit Kft.: a Társaság bekerült a Global Recycling Foundation által meghirdetett Recycling Heroes 2026 verseny nyertesei közé.
Forgalomlassítás várható vasárnap reggel jótékonysági emlékfutás miatt
Miskolc
Március 22-én, vasárnap jótékonysági emlékfutás lesz 9 órától várhatóan 10 óráig.
Napsütés időjárás indito. Fotó: Osztie Tibor
Rendezvény miatt vágányzár lesz szombat délután a Tiszai pályaudvar és Malomszög utca között
Miskolc
A villamospótló autóbuszok kijelzőin VP viszonylatjelzés látható, továbbá a járatok ezen viszonylatjelzéssel találhatóak meg a menetrendi keresőkben.