Ugrás a tartalomra

Rangos díjjal ismerték el Horváth János munkásságát Párizsban

Létrehozva
A miskolci festőművészt pályamunkája alapján szakmai zsűri javasolta a Stein Anna-díjra, mellyel magyar művészek alkotótevékenységét kívánják támogatni. 
Kép
Horváth János festőművész. Fotó: MiNap-archív/Végh Csaba

Először adták át a Stein Anna-díjat a párizsi Liszt Intézetben. Az idei díjazott Horváth János miskolci festőművész, akinek az elismerést a díj alapítója, a Párizsban élő magyar képzőművész ünnepélyes keretek között nyújtotta át kedden - írja közleményében a kulturális intézmény.

Az 1956 óta Franciaországban élő, festő- és szobrászművészként is ismert Stein Anna művészeti tanulmányait a párizsi Képzőművészeti Főiskolán végezte. Alkotásait egyéni és csoportos kiállításokon is bemutatták Franciaországban és Magyarországon, valamint a világ számos pontján. 1979-ben a párizsi szenátus felkérésére szervezte meg a magyar kortárs művészeknek szentelt Párizs-Budapest című kiállítást.
    
Az idén létrehozott alapítványa keretében Stein Anna egy, a nevét viselő díjat is alapított, amelyet ezentúl két évente adnak át. A 2 ezer euróval járó elismeréssel az alapító magyar művészek alkotótevékenységét kívánja támogatni. A pályamunkák közül szakmai zsűri választotta ki az idei díjazottat, Horváth János festőművészt.

Kép
Horváth János 93. Ünnepi Könyvhét egyik könyvbemutatóján. Fotó: MiNap-archív/Juhász Ákos

    
Horváth János festőművész 1963-ban született, hét testvérével mélyszegénységben nőtt fel. Kitartásának és akaraterejének köszönhetően 2007-ben szerzett diplomát a Wesley János Lelkészképző Főiskolán Budapesten. Noha 19 éves korától villanyszerelőként dolgozik a Magyar Államvasutaknál, életében meghatározó szerepet játszik a képzőművészet. Szociális munkásként a közösségépítésben is nagy szerepet tölt be. Törekvése, hogy a művészi kifejezésmódon keresztül segítsen a fiataloknak megérteni a világot. Műveit hazai és nemzetközi kiállításokon mutatták be. 2022-ben jelent meg Mikor megyek hazafelé című önéletrajzi kötete, amelyben szavakkal is tükrözi a sok nyomorúsággal járó életformát és a gyermekkor szépségeit.
    
"Nincs különösebb filozófiám a művészetről. Egyedüli fontos dolognak azt tartom, hogy jó tudjon maradni az ember, legyen az festő, tanár, villanyszerelő vagy vasúti dolgozó. [.] Számomra a vasút a kenyéradó, a festés a szerelem, a közösség építése és szolgálata misszió, a család és a haza pedig szent. Nem sikeres, hanem értékes ember szeretnék lenni. [.] Én a pillanatnak élek. Minek tervezzek, mikor tudom, Istennek célja van velem, s nekem az a dolgom, hogy beteljesítsem. Megértéssel az emberek, alázattal a művészet iránt - ez az életcélom" - idézte a díjazottat közleményében a Liszt Intézet.

Ez is érdekelhet

Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Kultúra
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Kultúra
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Zrínyi Miklós rombolta le a világ leghosszabb folyami hídját
KultúraOktatásKultúraSzabadidőTudományBulvár
Mérnöki rekordok a magyar történelemből: a világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
KultúraBelföld
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.