Nyolcgyermekes cigány családba született 1963-ban Alsóvadászban. Édesapja bányász, édesanyja háztartásbeli volt. Miskolcon lett villanyszerelő, majd a Földes Ferenc Gimnáziumban érettségizett esti képzésen. Később általános szociális munkásként diplomázott a Wesley János Lelkészképző Főiskolán. Horváth János jelenleg villanyszerelőként dolgozik a Tiszai pályaudvaron, emellett fest, zenél és támogatja a rászorulókat.
Együttgondolkodás és kapcsolattartás
A Napraforgó Egyesület, Plank-Vass Kitti elnökletével, rászoruló családoknak tanítja meg a kisállattenyésztést: csirkéket keltetnek, tyúkokat nevelnek. Horváth János szociális munkásként vesz részt a programban. – Lyukóban sokan támogatták már az ott élőket, de én úgy gondolom, a valódi segítségnyújtást a jelenlegi program tudja megadni, hiszen egy folyamatba vonja be a támogatottakat – mondta. – Hét családdal folytatunk kisállattenyésztést, ahol csirkéket keltetünk, tyúkokat nevelünk, tehát az élet kezdetétől törődünk a jószágokkal. Ez gyökeresen megváltoztatta a családok életét, hiszen nem éheznek. Fontos az együttgondolkodás és a folyamatos kapcsolattartás. Néha csak beszélgetünk a családokkal, tervekről, gondokról, megoldásokról.
A programban Szentpáli István és élettársa, Andrea is részt vesz, Horváth János havonta kétszer látogatja meg őket. – Istvánnak gerinctörése volt, most munka nélkül van, Andi pedig takarít. Több gyermeket is felneveltek már külön-külön, közös utódjuk Vivien, aki óvodás. A programban két éve vannak, most huszonöt csirkét kaptak. Előtte malacot neveltek, aminek a feldolgozása három hónapra megoldotta étkezési gondjaikat. Ősz környékén ezek a kicsi csirkék már tojást is tojnak, abból pedig számtalan étel elkészíthető – mondta a szociális munkás, akiről a házigazdák elmondták, ragaszkodik Lyukóvölgyhöz és az itt élő emberekhez, mert rengeteg tisztességes, becsületes család él itt is.
A tősgyökeresekkel nincs baj
Horváth János szerint itt megtalálható az emberi szocializációnak minden formája. Állítja, hogy biztonságosabb Lyukóban végigmenni éjfélkor, mint a belvárosban. – A tősgyökeres lyukóiakkal nincs baj. Mindegy az, hogy cigány vagy magyar családból származik az illető, ha szorgalmas és becsületes. Nekem szerencsém van a családommal. Gondoskodó feleségem van, aki támogat a tevékenységeimben, és akivel boldog házasságot hoztunk létre, három gyermekünk sikeres az életben. Fiam alkalmazott grafikus-fotográfusként végzett, egyik lányom diplomás zongoraművész lett, másik leérettségizett, dolgozik. Kiegyensúlyozott és nyugalmas életet élek annak ellenére, hogy sok mindent csinálok – hangsúlyozta.
A Lyukói Közösségi Ház felépítésében és programjainak kitalálásában is részt vett Horváth János. – A helyiekkel kialakítottunk egy focipályát, ahova gyakran jártak a környék fiataljai. Mi, foglalkozásvezetők meg elkapkodtuk őket, hogy gyere csak be tanulni egy kicsit. De segítettünk a felnőtteknek is, egy konkrét példát mondok: jött egy ember, hogy kilyukadt a háza teteje, adjunk már neki deszkákat, fákat, hogy létrát tudjon készíteni belőle. Ezt végül együtt alkottuk meg a közösségi ház szerszámaival, azóta is megvan neki a létra – mondta.
A levágott tőről új hajtás fakad
A festőművésznek Szentirmai László volt a rajztanára és az osztályfőnöke, ő fedezte fel tehetségét. Később Zsignár tanár úrhoz járt rajszakkörre a Vasas Művelődési Központba. Aztán Pető János festő-grafikusművésznek lett tanítványa. Májusban a miskolci városházán lett volna kiállítása, de a pandémia közbeszólt. Jelenleg egy hatalmas képen dolgozik. – Kettő méterszer száznyolcvan centiméteres a vászon, amire egy szimbolikus fát festek egy vallási közösség megrendelésére. A kép arról szól, hogy hiába akarnak kiirtani egy népcsoportot, a motorfűrésszel levágott tőről új hajtás fakad. A fára a túlélők írják rá a nevüket, a levelekre pedig a leszármazottak – magyarázta Horváth János, aki - további művészeti ágakat tekintve - alapító tagja az LY16 zenekarnak. Az eredetileg hét főből álló együttes Cseh Tamás-dalokkal kezdte meg pályafutását, amit nagyon szívesen fogadott a közönség. A gitárosokból, hegedűsből, zongoristából és énekesekből álló csapatból ma már csak öt tag zenél együtt, főleg az Avasi Közösségi Kávézóban.
Két könyvet is írt. – Még egyik sincs kiadva. Az egyik egy nyolcgyermekes alsóvadászi cigány családról szól, ami végtelen szegénységben él a cigánytelepen, ahonnan leköltöznek a faluba, ahol már van lehetőségük a változásra, mert számtalan segítséget kapnak. Egy valódi fejlődéstörténet: hogyan ültetjük be a kertet a semmiből, hogyan lesznek tyúkjaink, egyik a másik után kel ki a tojásból... Nem kell hozzá más, csak jó emberek, akik kulcsot adnak a kezünkbe, hogy bármikor kinyithassuk a bezárt ajtókat. A történet rám szűkül le, úgyhogy vasutas sztorik is vannak benne. A másik könyv pedig dédapám és dédanyám szerelmét dolgozza fel – mondta Horváth János.
Nem kéne kuriózumnak lennie
Nagy tervei nincsenek. – Csak teszem a dolgomat a mindennapokban, Isten meg majd elém tolja, hogy miket végezzek még el. Azt gondolom, muszáj jó embernek lenni, hiszen máshogy minek élünk? Mindaz a jóság, ami fakad egy emberből, számomra természetes. Mint ahogyan másoknak az természetes, hogy a városlakók egy része kiszolgáltatott helyzetben van: nem kap munkát, elveszíti a házát a feje fölül, és éhezik. Nem szeretem, ha pozitív példaként tekintenek rám, mert nem kéne kuriózumnak lennie, hogy családokat segítek. Tudom, hogy ezzel a gondolkodásommal szembe megyek a világgal. Bevállalom – jelentette ki Horváth János.
