Ugrás a tartalomra

Rendészeti vezető: hangos, de jogkövető fiatalokkal teltek meg a teraszok

Létrehozva
Ahhoz képest, hogy mennyi fiatal lepte el a miskolci belvárost, meglehetősen békés volt a terasznyitás első estéje – mondta el lapunknak a Miskolci Önkormányzati Rendészet igazgatója.
Preview Image
Egy-két kivételtől eltekintve jellemzően figyelmeztetésekkel éltek, felszólításukra mindenki felhagyott a jogsértő magatartással. | Mocsári László képgalériája

– Barokkos túlzás lenne azt állítani, hogy csendes esténk volt – vezette fel a tapasztalatokat Vincze Csaba, aki azonban gyorsan hozzátette: pontosan azt látták, amire előzetesen számított a rendészet. Tehát: a belvárost elözönlötték a miskolciak, de környező vidéki településekről is sokan jöttek be a megyeszékhelyre, hogy „az első szabad estét” itt töltsék el barátaik, ismerőseik társaságában.

– A tömeg főleg a belváros frekventált helyein: a Kandia-közben, a Villanyrendőrnél, Szinva terasznál és a Déryné utcában óriási volt, ez okozott problémákat. De jelentős, kiemelt esetről nem tudok beszámolni – hangsúlyozta a rendészeti igazgató.

Ha volt is kihágás, akkor – ígéretüknek megfelelően – inkább a megelőzést, a figyelemfelhívást tartották szem előtt, mintsem a bírságolást. Közterületi szeszesital-fogyasztás, helyenként maszkhasználat hiánya – ezeket tudta megemlíteni Vincze Csaba, amiért kollégái figyelmeztették a bulizó fiatalokat.

– Egy-két kivételtől eltekintve jellemzően figyelmeztetésekkel éltünk, felszólításunkra mindenki felhagyott a jogsértő magatartással – tette hozzá.

Kép
Vincze Csaba (b) rendészeti igazgató, Szilágyi Szabolcs, a polgármesteri hivatal Rendészeti Bizottságának elnöke, valamint Ignácz Dávid jegyző

Komoly pozitívumként emelte ki, hogy a vendéglátóhelyek zárását követően, éjjel 11 óráig, tehát a kijárási tilalom kezdetéig gyakorlatilag mindenki elhagyta a közterületeket – ezt dicséretesnek nevezte a rendészeti vezető.

Kevésbé tudott elismerően szólni viszont azokról a fiatalokról, akikhez taxit, vagy rosszabb esetben mentőt kellett hívni az elfogyasztott alkohol mennyisége miatt. Ezek száma azonban szintén elenyésző volt.

– Összegezve azt tudom elmondani, hogy igen, valóban hangosabb, felszabadultabb viselkedés jellemezte a fiatalokat, de döntően jogkövetők voltak. És bár fárasztó estéje volt a rendészeinknek és a rendőröknek, a folyamatos jelenlétük eredményre vezetett, ezt mutatja a kihágások alacsony száma. És még egyszer, ezek sem voltak kiemelkedő, rendkívüli rendbontások – hangsúlyozta Vincze Csaba.

Érdeklődésünkre végre elmondta: a fokozott jelenlétük a miskolci belvárosban megmarad a következő napokban is, főként az olyan kiemelt időszakokban, mint a péntek, szombat. A „rendes” járőrszolgálatok mellett további húsz főt vezényeltek ki erre a feladatra.

Ez is érdekelhet

Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.