Ugrás a tartalomra

Rendezik a játszóterük környékét a Győri kapuiak

Létrehozva
A hétvégére tervezett közösségi akciót a helyi önkormányzati képviselők és az önkormányzat is támogatja.

Kép
A rendezés előtt álló területet mutatja Lichtenstein Raymond. Fotó: Beregi László

A helyiek kezdeményezésére teszik rendbe a Herman Ottó és a Gálffy Ignác utca, valamint a Győri kapu között található játszótér környékét. A most péntekre és szombatra tervezett munkák azért váltak szükségessé, mert a parkban található növényzet – elsősorban cserjék – mostanra két-három méter magasra nőttek, és közbiztonsági problémákat okoztak; az elburjánzott növényzet miatt a szülők már egyre kevésbé merték elengedni a gyerekeket – hangzott el a témában tartott helyszíni sajtótájékoztatón szerdán.

A közösségi kezdeményezést az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület (ERKE) karolta fel, a pünkösd előtti napokra tervezett munkát ők szervezték meg, de támogatja azt a miskolci önkormányzat, valamint a helyi képviselők is. Simon Gábor önkormányzati képviselő, a Velünk a Város frakcióvezetője elmondta, Miskolc számára kiemelten fontos az, hogy a közterületek rendben legyenek, és ezért mindent meg is tesznek még úgy is, hogy idén a forráselvonások miatt jelentősen kevesebb pénzből gazdálkodik a város.

– A civileket és az ehhez hasonló civil kezdeményezéseket egyébként is támogatja Miskolc, éppen ezért örültem a megkereséssel kapcsolatban. A kérdéses játszótér és a park éppen két körzet határára esik. Nagy Ákos képviselőtársam a tájékoztatón ugyan nem tudott jelen lenni, de az akcióval kapcsolatban korábban egyeztettünk és azt természetesen ő is támogatja – jelentette ki Simon Gábor.

Kép
Simon Gábor, ​Lichtenstein Raymond és Czifrusz Natália az akciót szervező helyiek egy csoportjával. Fotó: Beregi László

Visszametszik

A hetvenes-nyolcvanas években épült társasházak közötti park növényzete valóban gondozásra szorul, de alapvetően nincsen rossz állapotban – erről már Czifrusz Natália, a város főkertésze beszélt. Az ERKE képviselői ugyanis vele, valamint a polgármesteri hivatal városüzemeltetési és műszaki osztályával is egyeztettek a programmal kapcsolatosan.

– A terület növényállománya nagyon izgalmas, ezüstjuhartól a meggyfákon keresztül a csörgőfákig, kőrisekig sokféle fa megtalálható itt. A cserjeállomány is egészséges, viszont az elmúlt évek nyírás nélküli gondozása miatt nagyon megnőttek és sűrűsödtek. Szerencsére ezek a növények jól tűrik a visszametszést, ezért támogattuk a park ilyen jellegű rendbetételét. Abban bírunk, hogy a hétvégi munkák után rendszeres gondozással egy olyan átlátható növényállomány alakul ki, ami az itt élőknek is megfelel – tette hozzá a főkertész.

Közösségi kezdeméyezés

Az akció a helyben működő Kapuzörgető program részeként valósul meg. Ennek lényege, hogy a Győri kapu városrészében működő aktív közösségeket támogassák, és új közösségeket hozzanak létre az itt lakók, tevékenykedők segítségével; olyanokkal, akik szeretnének közösségben kibontakozni. A projekt szakmai vezetője elmondta, ebbe tökéletesen beleillett a helyiek által kezdeményezett parkrendezés is.

– Terveink szerint nemcsak a cserjéket vágjuk vissza, hanem a már nem használt betonperemes homokozókból közösségi kerteket alakítunk ki, a járdákat pedig dekoráljuk: ugróiskolákat szeretnénk felfesteni a helyi kicsik és nagyobb számára – mondta Lichtenstein Raymond.

Ez is érdekelhet

Ingyenes előadás a digitális tér veszélyeiről idősek számára
Miskolc
A digitális tér veszélyeire hívják fel a figyelmet.
Képgaléria
Napfogyatkozás 2026 az Avas kilátóból. Fotó: Horváth Csongor
Diósgyőri Piknik, A „hétszázát!” felvonulás, Növényfesztivál, termelői vásár - Hétvégi programajánló Miskolc
MiskolcSportOktatásKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőTudományKörnyezet
Színes hétvégi programkínálat várja a miskolciakat és a városba látogatókat: történelmi felvonulás, növényfesztivál, táncbajnokság, mesés foglalkozások, koncertek és közösségi rendezvények is szerepelnek a kínálatban.
baleset Csermőkei út_google maps
Súlyos baleset Miskolcon – a rendőrség a lakosság segítségét kéri
MiskolcBaleset
Ismeretlen elkövető olajszármazékkal szennyezte be az úttestet Miskolcon, a Csermőkei úton, amelyen egy közlekedő autó megcsúszott és felborult. A rendőrség a lakosság segítségét kéri az eset körülményeinek tisztázásához.
Képgaléria
Termés báb kiállítás a Fazekasban
Baglyok, rókák, medvék és kakasok lepték el a Fazekast: újra megnyílt a termésbáb kiállítás
MiskolcOktatásKultúraÉletmódSzabadidőKörnyezet
Minden évben nagy sikert arat, idén sem marad el. Ismét megnyílt a termésbáb kiállítás a miskolci Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola zsibongójában.