Ugrás a tartalomra

Rendhagyó időkben rendhagyó az ünnep is

Létrehozva
A koronavírus járvány átalakította mindennapjainkat, hétköznapi életünket, szokásainkat, így az ünnepeinket is. Nehéz időszak ez, amelyben sokszor hosszú heteken át a megszokottól lényegesen távolabbra kényszerülünk szeretteinktől, családunktól azért, hogy megóvjuk őket a vírus jelentette fenyegetéstől.

Ezekben az időkben máshogyan éljük meg legfontosabb ünnepeinket is, máshogyan készülünk a karácsonyra és az adventi időszakra is. Miskolc város vezetése mindannyiunk biztonsága érdekében arra kér mindenkit, hogy az idei ünnep legyen egy kicsit más, mint az eddigiek, legyen bensőségesebb, legyen biztonságosabb.

Kép
Fotó: MiNap-archív/Beregi László

Miskolc nem akar lemondani az ünnepről, az adventi várakozás megéléséről, éppen ezért idén is lesz adventi koszorú a Szent István téren, és idén is lesz gyertyagyújtás, de nyilvános ünnepség és közönség nélkül, a résztvevők számát a lehető legkevesebbre csökkentve, hogy elkerülhető legyen a fertőzésveszély.
 
A négy gyertyagyújtást a Miskolc Televízió élőben közvetíti majd, négy héten át, minden vasárnap 17:45-től.
 
Az első vasárnapon, november 29-én a történelmi egyházak képviseletében Sándorné Povazsanyecz Gyöngyi evangélikus lelkész, valamint Dr. Simon Gábor, a Velünk a Város frakcióvezetője és Hegedűs Andrea, a Velünk a Város frakcióvezető-helyettese gyújtja majd meg az adventi lángot.
 
A második alkalommal, december 6-án, Papp András görögkatolikus esperes, valamint Badány Lajos önkormányzati tanácsnok, a Velünk a Város frakcióvezető-helyettese és Cseléné Figula Edina önkormányzati képviselő lesz jelen a gyertyagyújtáson.
 
Advent harmadik vasárnapján, december 13-án, Szabó Sándor református lelkész, valamint Szopkó Tibor önkormányzati tanácsnok és Erdei Sándor önkormányzati képviselők gyújtják meg az adventi gyertyát.
 
December 20-án pedig Juhász Ferenc római katolikus esperes, valamint Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere, Varga Andrea Klára alpolgármester és Dr. Ignácz Dávid, Miskolc jegyzője gyújtja meg az utolsó adventi gyertyát.
 
Arra kérünk mindenkit, hogy aki részese szeretne lenni az ünneplésnek, az a Miskolc Televízió közvetítését kövesse figyelemmel, és ne menjen ki személyesen a Szent István térre. 

Kép
Fotó: MiNap-archív/Mocsári László

 
Ünnepeljünk együtt - otthon, együtt - lélekben!
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Régiségvásár
Márton-napi hangolódás, utcazene és vidám hangulat a novemberi Régiségvásáron
MiskolcSzabadidő
November sem telhetett el Miskolci Régiségvásár nélkül. Ezúttal november 8-án várták a kincskeresőket, gyűjtőket és nézelődőket a miskolci belvárosban.
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Nem takarítják el az összes falevelet Miskolcon, itt a polgármester válasza
Miskolc
A lehullott falevelek egy része idén nem a komposztálóba vagy a hulladék közé kerül. Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere mutatta be a LombMarad programot.
Gardróbvásár november_BNR
Elpörögtek a cuccok: ez volt az utolsó Gardróbvásár Miskolcon idén
MiskolcSzabadidő
Hetedik alkalommal rendezték meg a Gardróbvásárt a Belvárosi Fröccsteraszon. Vasárnap délelőtt megtelt a SOHO kincskeresőkkel.
Kiért áll a kereszt a Molnár-sziklán?
Miskolc
Egy megcsalt férj, két halálra ítélt szerelmes vagy egy kikosarazott molnárlegény emlékét őrzi a Molnár-szikla keresztje?