Ugrás a tartalomra

Rendkívüli ülést tartott Miskolc Közgyűlése

Létrehozva
Csütörtök reggel kilenctől rendkívüli közgyűlést tartott Miskolc képviselő-testülete. A grémium összesen hét napirendi pontot tárgyalt.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

A rendkívüli közgyűlést Veres Pál polgármester 9 óra után pár perccel megnyitotta. A 28 fős közgyűlés 25 megjelent képviselőjével határozatképes. A hagyományoknak megfelelően megemlékeztek a közelmúlt helyi elhunytjairól és díjazottjairól. 

Elsőként egy sürgősségi napirendi indítvány kitűzéséről és az ülés napirendjéről szavazott a közgyűlés, melyeket elfogadott a grémium.

Kép

1.Javaslat az Önkormányzat 2024. évi költségvetésének megállapításáról szóló 30/2023. (XII.15.) önkormányzati rendelet módosítására és a kapcsolódó döntés meghozatalára (I. féléves módosítás)

Szilágyi Kornél, a hivatal Gazdálkodási Főosztályának főosztályvezetője ismertette a napirendi pontot: az év közben módosított bevételi és kiadási számokat vezetné át a módosítás. Az egyik indítvány vonatkozik a Diósgyőri vár rekonstrukciójára, míg a másik a Miskolc Holding és az MVK finanszírozására. Az anyag második része tartalmazza a javasolt kiadási tételek csökkentését. A kamatfizetés kapcsán mintegy 100 milliós forintos megtakarítás keletkezett. A költségvetés főösszege mintegy 122 milliárd forintra módosulna ezzel.
A pénzügyi és a jogi bizottság is elfogadta. Vita nem volt.

Kép

2.Javaslat egyes ingatlanok elidegenítésére

Prokaj Tamás, a Miskolc Holding ingatlangazdálkodási igazgatója ismertette a pontot, ami egy Széchenyi utcai és Győri kapui ingatlanra vonatkozott.
Vita nem volt róla.

3.Javaslat a 2024. évi Ingatlangazdálkodási terv elfogadására

Mint az Prokaj Tamás, a Miskolc Holding ingatlangazdálkodási igazgatójának ismertetőjéből kiderült: a terv a Miskolc Holding 2023-as ez irányú tevékenységének bemutatásáról is szól, hogy milyen ingatlanokat kezelt a városban; illetve az előtervezetet mutatja be, ami szerint a tervezett bevétel több mint 1 milliárd forint feletti lehet. 
Vita nem volt.

4.Javaslat az EPIC (Experience Prato Industrial Culture) című projekt megvalósítására kötendő Partnerségi megállapodás aláírására és ezzel a projekthez történő csatlakozásra

Miklós Viktor, a Pályázati Osztály főosztályvezető elmondta: az EU-s projekt, ami lehetőséget keres, hogy az ipari múltat hogyan lehetne a turizmusra felhúzni. Az Európai Bizottság Bilbao és Pilsner mellett Miskolc pályázatát is elfogadta. Jelentős összeghez jutna a város ezzel.

Kép

5.Javaslat Miskolc Miskolc Megyei Jogú Város Polgármestere és az alpolgármesterek végkielégítésének megállapítására

Ignácz Dávid jegyző ismertette a köztisztviselőkre vonatkozó törvényi hátteret. Vita nem volt a napirendi pont felett.

Kép



Egy sürgősségi indítványt is napirendre került:

Javaslat civil szervezet részére ingatlanrészek használatba adására: a Nő a Siker Alapítvány önkormányzathoz benyújtott kérelme értelmében a Szentpéteri kapu 66. számra vonatkozna az ingatlanhasználat.

Kép

Szavazás:
 
Az 1. napirendi ponthoz módosító indítványt nyújtottak be az előterjesztéshez, amit elfogadtak. A rendeletet minősített többséggel 15 igen, 11 nem, 1 tartózkodás mellett elfogadták. Az első határozati javaslatot 15 igen, 11 nem, 1 tartózkodás mellett elfogadták. A második határozati javaslatot 15 igen, 11 nem mellett elfogadták.
A 2. napirendi pontnál két határozati javaslatról szavaztak: mindkettőt elfogadták 15 igen, 12 nem mellett.
A 3. napirendi pontot 15 igen, 11 nem, 1 tartózkodás mellett elfogadták.
A 4. napirendi pontot egyhangúan fogadták el.
A 5. napirendi pont határozati javaslatai közül az elsőt, mely Veres Pál végkielégítését érinti, elfogadták. A másodikat, a harmadikat és a negyediket (mely az alpolgármesterek végkielégítését tartalmazta) azonban elutasította a közgyűlés.
Ignácz Dávid jegyző végezetül törvényességi észrevételt tett, mely szerint a közgyűlés ilyen döntést nem hozhat tekintettel a jogszabályi körülményekre.

Kép

Zárt ülésen tárgyalták meg:

6. Javaslat a Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság munkáltató vezetője munkakörének, ügyvezetői tisztségének betöltésére vonatkozó pályázat elbírálására és a kapcsolódó döntés meghozatalára.

Amint a döntés nyilvános, úgy külön cikkben adunk hírt erről.

Ez is érdekelhet

Tóth-Szánta József: Segítsünk életben tartani a miskolci fákat
MiskolcKörnyezet
A Miskolci Városgazda locsolóautói folyamatosan járják a várost, de a rendkívüli hőségben a növények így is nehezen bírják. Különösen a fiatal fák vannak veszélyben, ezért a polgármester arra kéri a lakosságot, hogy, aki teheti, locsolja a közterületi fákat is.
Finishben az Avalon társasház
Finishbe ért az Avalon társasház építése
Miskolc
Elkészült az innovatív zöldtető, a megújuló energiával működő fűtési-hűtési technika, valamint már az üzlethelyiségek egy részét is lefoglalták a bérlők az Avalon társasházban, a belváros szívében.
Lajtos kocsival biztosítják Miskolc több pontján az ivóvizet
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. munkatársai Miskolcon több helyszínen hibaelhárítást végeznek szombaton, ezért szünetel az ivóvíz-szolgáltatás, mutatjuk pontosan hol.
Ebből csak előnye származhat
MiskolcEgészség
Szép dolog segíteni más embereken, véradással is, de vajon a lelki előnyön túl milyen hatása van a véradó szervezetére az, ha időközönként „megcsapolják”. A transzfúziós felelős orvos válaszolt kérdésünkre.