Ugrás a tartalomra

Roby Lakatos : az unortodox cigány fúziós zene virtuóza

Cziffra Andrea
Utoljára módosítva
2023. április 28. péntek 08:20
A Miskolci Szimfonikus Zenekarral közösen ad ünnepi koncertet május 11-én a Miskolci Nemzeti Színházban Roby Lakatos. A világhírű hegedűművészt a New York-i Carnegie Halltól, a londoni Royal Albert Hallon át, egészen a Sydney Opera Házig mindenhol a „magyar cigány hegedűvirtuóz”-ként ismerik. Lapunknak adott interjújában elárulta, mitől különleges az általa megteremtett unortodox cigány fúziós zene, és hogy több mint három évtized után miért döntött úgy, hazaköltözik Belgiumból.  

A nemzetközi szinten elismert magyar hegedűvirtuóz a legendás Bihari János verbunkos zeneszerzőnek, a magyar zenei romantika egyik virtuózának egyenesági leszármazottja. Egyedülálló zenei tehetsége már gyermekkorában megmutatkozott: hatévesen a Dankó Pista emlékkoncerten a művész hegedűjével lépett fel, tizenegy évesen pedig Járóka Sándor zenekarában játszott. 1984-ben tette meg az első lépést a nemzetközi zenei karrier felé, amikor első zenekarával Belgiumba szerződött.  
 
- Brüsszelben alakult ki ez az érdekes zene, amit mi játszunk. Amikor kikerültem, az úgynevezett kávéházi cigányzenét játszottuk. A nyolcvanas évek vége felé viszont ez a fajta zene kezdett kicsit feledésbe merülni. Az volt az ötletem, hogy ezt a kávéházi cigányzenét vigyük színpadra úgy, hogy közben az emberek nem kávéznak, nem esznek süteményt, hanem egy színházba leülnek, és egy kétórás koncertet végighallgatnak úgy, hogy senki nem unatkozik. Így alakult ki az úgynevezett unortodox cigány fúziós zene. Ma már Magyarországon is egyre többen követik ezt a zenét, az új generáció, a fiatalok is, aminek én nagyon örülök, mert ez azt jelenti, hogy a későbbiekben is fenn fog maradni – idézte fel karrierjének kezdetét Roby Lakatos. - A zenekaromban nincsenek jelen az olyan tradicionális hangszerek, mint a brácsa, a cselló vagy a klarinét, hanem inkább a zongora, a gitár, a cimbalom, a nagybőgő és a hegedűk a hangsúlyosak. Ezzel a felállással mindenfajta zenét lehet játszani. Az unortodox fúziós zene három elemből áll össze: természetesen bázisként a cigányzene, emellett pedig a klasszikus zene és a jazz. Ez adja meg a zenének azt a pikantériáját, hogy senki nem unatkozik a koncerteken, mert mindig történik valami – hangsúlyozta.  
 
Belgiumban világhírű zenészekkel ismerkedett meg, többek között Yehudi Menuhin hegedűművésszel. Hegedűjátéka a korszakalkotó talentumának köszönhetően a Carnegie Halltól a Vatikánon át a londoni Albert Hallig számos koncerten hallható volt. Zenei nagysága előtt a világ különböző országai rangos díjjakkal és egyéb elismerésekkel tisztelegtek. Ilyen elismerés többek között, hogy Roby Lakatost Mexikó tiszteletbeli állampolgárrá fogadta, vagy, hogy 2021-ben Madridban vehette át a Spanyol Kulturális Minisztérium megtisztelő zenei kitüntetését. 

Fotó: Mocsári László

Több mint harminc év után, 2019-ben döntött úgy, hogy Belgiumból hazaköltözik Magyarországra.  
- A lányom Budapestre jött férjhez, két unokám született, egyre több időt töltöttünk Magyarországon, innen jött az ötlet, hogy vegyünk egy lakást Budapesten. Épp akkor köszöntött be a pandémia, és itt ragadtunk – osztotta meg a hegedűvirtuóz. A hazatérést egyáltalán nem bánta meg, mert olyannyira elkötelezett a hazai kultúra iránt, hogy ragaszkodott ahhoz, hogy a nagyszabású projektjei első ízben Magyarországon kerüljenek megvalósításra.

 
- Létrehoztuk a Roby Lakatos Alapítványt, amellyel fiatal tehetségeket kutatunk fel és támogatjuk karrierjüket. Olyan tehetségekkel szeretnénk együtt dolgozni, akiknek nincsen lehetősége nagynevű, elismert tanároktól tanulni. Vannak nálunk Szlovákiából és Erdélyből is ifjú zenészek, sőt, még Japánból és Kínából is – hangsúlyozta. Az alapítvány zenei nevelésének egyediségét az adja, hogy a fiatalok és kiemelten a nehéz körülmények között élő tehetségek oktatása a komplexitásra épít: zenei neveléshez kapcsolódó képzések mellett egyenlő hangsúllyal jelenik meg olyan kompetenciák fejlesztése, amelyek a társadalomban való eligazodáshoz és egy zenei karrier megteremtéséhez elengedhetetlenek. 
 
Az alapítvány 2019-ben rendezte meg Budapesten a nemzetközi szinten is egyedülálló Improvizációs Hegedűversenyt. A megmérettetés egyedülállósága abban rejlett, hogy az teljesen eltért az eddigi nemzetközi hegedűversenyektől: a fiatal jelentkezőket nem egy-egy zenei stílus merev szabályai alapján értékelte, hanem improvizációs gyakorlatuk alapján. 
 
A művész a hazatérést követően azt is célként fogalmazta meg, hogy Magyarországon is minél szélesebb körben megismertesse az unortodox cigány fúziós zenét. Május 11-én a város napja alkalmából a Miskolci Szimfonikus Zenekarral ad majd ünnepi koncertet a Miskolci Nemzeti Színházban.  

- Ennek a felkérésnek nagyon örülök. Mióta hazaköltöztem Belgiumból, szívügyemmé vált, hogy mindenfelé játsszak Magyarországon. Húsz éven keresztül nagyon keveset muzsikáltam itthon, inkább csak külföldön. Miskolcon több mint tíz évvel ezelőtt adtam koncertet, az Operafesztivál alkalmával és tavaly egy miskolci civil szervezet felkérésére látogattam két alkalommal is a városba. Nem nagyon játszottam még Magyarországon szimfonikus zenekarral, ezért is nagyon örülök ennek a miskolci felkérésnek. A koncert különlegessége, hogy a saját zenéimet szimfonikus zenekari átiratban fogjuk játszani a Miskolci Szimfonikus Zenekarral kiegészülve.  
 
Aztán két héttel később, május 25-28. között rendezik meg a Towerful Events eseménysorozatot keretében az első Roby Lakatos Nemzetközi Fesztivált Mikepércsen a helyi református egyházközség támogatásával. A nemzetközi fesztivál egyediségét az adja, hogy azon a világ legelismertebb roma és nem roma zenei talentumai adnak koncertet elősegítve ezzel a hazai kultúra és turizmus nemzetközi beágyazottságának népszerűsítését. 
- Fantasztikus művészeket hívtunk össze. Az első napon Goran Bregović koncert lesz, Németországból a kiváló dzsesszegitáros Joscho Stephan érkezik, a bátyám, Tony Lakatos pedig egy brazil zenekarral fog fellépni. De Tátrai Tibor, Ferenczi György, Myrtill, valamint Palya Bea és zenekara is játszani fog. Rendkívül színes, változatos programot állítottunk össze erre a fesztiválra. Ez egy régi szívügyem volt – mondta el zárásként Roby Lakatos.  

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!