Ugrás a tartalomra

Rövidesen kezdődik a tapolcai strandhoz tartozó parkoló építése

Létrehozva
A területen lévő fák és cserjék gátolják a kivitelezést, így azok kivágására a napokban kért engedélyt a kivitelező. Helyettük legalább 39 fát kötelesek ültetni.
Kép
Fotó: MiNap-archív

Az esős időjárás ellenére is a tervnek megfelelően halad a Miskolctapolcai Strandfürdő II. ütemének építése - írja szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében a miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztálya.

- Az autóval érkező vendégek részére egy központi parkoló építése kezdődik a következő hetekben, mely a Hejő patak partján, hosszanti irányban helyezkedik majd el az új létesítménnyel párhuzamosan és 120 gépkocsi számára nyújt biztos parkolóhelyet. Ide a behajtás a Miskolctapolcai út és a Fagyöngy utca sarka felől lesz biztosított. Ezen a területen jelenleg 15 fa és hat cserje található, melyek a 2019. tavaszán készült kiviteli tervek szerint gátolják a parkoló építését, illetve a jövőbeni ki- és behajtást. Ezért a kivitelező, a Peka Bau 2000 Kft. a napokban megkérte a fákra a kivágási engedélyt írják.

Hozzáteszik, a város jegyzője szigorú szakvélemény alapján, de kötelezettségvállalás mellett adta meg a növényekre a kivágási engedélyt, ennek értelmében a kivitelező köteles legalább 39 fát ültetni a kivágottak helyett a jövőbeni strand és parkoló területére. Ezen túl: a kivitelező egyedenként köteles megvizsgálni, hogy a kivágandó fák nem szolgálnak-e esetlegesen védett élőlények élőhelyéül. Szükség esetén pedig gondoskodniuk kell a védett fajok szakszerű megóvásáról, áttelepítéséről.

- A Peka Bau 2000 Kft. tájékoztatása szerint a Green Side Környezetgazdálkodási, Tervező és Tanácsadó Kft-t, mint környezetvédelmi szaktanácsadó céget kérte fel a fák megvizsgálására, a cég munkatársai 2020. június 23-án, kedden tartanak bejárást a helyszínen. A további munkálatok csak ezen bejárást követően, a  szakvélemény elkészülte után folytathatóak, ám még a kivágások előtt a kivitelező köteles tájékoztatni Miskolc jegyzőjét a szakvélemény eredményéről - hangsúlyozza a közlemény.

A négy évszakos családi fürdőkomplexum az országban páratlan víziélményekkel várja majd vendégeit nyolc beltéri és két kültéri, tematikus medencéjével. A beruházás mintegy 12,7 milliárd forintból valósul meg és ezzel Miskolctapolca felkerül az európai élményfürdők térképére.

Ez is érdekelhet

MVK 22-es busz
Az Egyetemvárosba a 22-es autóbuszok közlekednek október 27-31. között
Miskolc
Az iskolai őszi szünet alatt, október 27-től október 31-ig (hétfőtől–péntekig) a Búza tér végállomás és az Egyetemváros végállomás között (mindkét irányban a Centrum megállóhely érintésével) 22-es viszonylatjelzéssel közlekednek autóbuszok.
Táska MÁSA kutya
Táska fejjel lefelé landolt a MÁSA kapuja előtt
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az apró csivava táskában érkezett az állatvédőkhöz. Szívszorító történetet osztottak meg a Miskolci Állatsegítő Alapítvány (MÁSA) állatvédői.
MVK villamos ősz
Tanszüneti munkanapi menetrend október 27. és 31. között
Miskolc
Az iskolai őszi szünethez igazodva, október 27-től 31-ig (hétfőtől–péntekig) az MVK járatai tanszüneti munkanapi menetrend szerint közlekednek.