Az előadások a korszak művelődés-, és művészettörténeti világába kalauzolják az érdeklődőket, kiemelve és előtérbe helyezve a miskolci vonatkozásokat. Mindegyik tematikához több előadás kapcsolódik. Flach Antal zenetörténész négy előadása már elhangzott, de tart még Vámosi Katalin művészettörténész, aki a társasági élet színtereibe, a szalonok, kaszinók világába vezeti a hallgatóságot négy előadáson át, Békési Gábor irodalomtörténész szintén négy előadásban veszi számba a XIX. század miskolci kötődésű íróit, Mikita Gábor színháztörténész pedig többek között a század új műfajának, az operettnek a meghonosítóiról mesél. Első előadását kedden tartotta Déryné Széppataki Rózáról, aki a század első felének volt énekes sztárja. 

– Déryné néven emlegetjük, bár rövid életű volt házasságuk, aminek kétszer is nekiindultak. A „Dérynéség” úgy kezdődött, hogy Széppataki Róza észre sem vette a vele egy színtársulatban dolgozó Déry Istvánt. Ő azonban annyira erőszakos volt, hogy végül a munkatársaik is rábeszélték a fiatal lányt (mindösszesen húszéves volt) a házasságra. Esküvőjükre Róza először el sem ment, majd mikor másodszorra végre megjelent, elsőre nemet mondott a pap kérdésére. Az igen után azonban végignevetgélte a szertartást, amire egy vendég meg is jegyezte: ha a menyasszony sokat nevet az esküvője napján, sokat fog sírni házassága ideje alatt. És ez így is lett.

Déry féltékenykedett, igazi nárciszként bánt feleségével, aki végül, két év után elhagyta őt. Még sok évvel később is próbálta visszacsalogatni magához Rózát, le-lejárt hozzá Miskolcra, és jeleneteket rendezett, nem szégyellve azt sem, hogy veri feleségét. Csak életük végén kapta vissza párját a férfi, amikor az már elvesztette anyagi biztonságát, mert kilépett a színház kötelékéből. Ekkor költözött be a Diósgyőri vár melletti kis házba, ahol a férje uradalmi intézőként élt. Minden ellenére Déryné nyilvánosan elismerte, hogy férje becsületes és jóravaló ember volt, azzal az egy hibával, hogy hirtelenharagú volt. Tíz évvel élte túl őt – mondta.

Ahogyan Mikita Gábor fogalmazott, ma mindegyik város más jellegű, így volt ez kétszáz évvel ezelőtt is. – Déryné emlékirataiból is tudjuk, hogy Miskolc nagyon családias és jó hangulatú város volt annak idején. Egy operett mesevárosra hasonlított. Eltért például Kolozsvártól, ami sokkal előkelőbb volt akkoriban, ott Dérynét estéről estére díszvacsorákra várták a főúri asszonyságok – mondta a színháztörténész, akinek előadássorozata a másik híres Rózával folytatódik majd pénteken: Jókainé Laborfalvi Rózával.