Ugrás a tartalomra

Segítik az első vonalban dolgozó rendészeket

Létrehozva
Összességében több mint 600 orvosi szájmaszkot és védőmaszkot, félezer gumikesztyűt, és 80 doboz vitamint adott át az első vonalban küzdő MIÖR munkatársainak Varga Andrea alpolgármester csütörtökön. A rendészeknél nagy szükség van minden ilyen segítségre, hangzott el a vezetőjük részéről.

– Az eszközök beszerzésének nehézségei teszik igazán értékessé ezt az adományt. Nagyon jókor jött – hangsúlyozta Kovács László Csaba. A Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) igazgatója rámutatott: kollégái már a koronavírus megjelenésétől részt vesznek az idősek ellátásában, miközben végzik „hagyományos” tevékenységüket, a közterületek ellenőrzését is. Így aztán esetükben nagyobb is a veszélye annak, hogy elkapják a fertőzést.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

– Nagy gondot fordítunk tehát arra, hogy maszkkal, kesztyűvel lássuk el őket, a központunkban pedig tisztítószereket tettünk ki – mondta.

Varga Andrea alpolgármester szintén emlékeztetett: a miskolci rendészet „az a jól szervezett csapat”, akiket a járvány első pillanatában felkért a polgármester arra, hogy az idősellátásban működjenek közre.

Kép

– Az elmúlt majd’ 1 hónap tapasztalata azt mutatja, hogy nagy odafigyeléssel, precízen végzik ezt a tevékenységet. Nagyon fontos, hogy a védelmükről gondoskodjunk – emelte ki.

A most átadott csomagot egyébként egy Kínában élő, de magyar civil szervezettől kapta az önkormányzat – a Sporttal a Környezetért Egyesület vezetője egyébként miskolci származású. Mintegy 400 darab 3 rétegű, egészségügyi orvosi szájmaszk, 240 darab KN 95 típusú, magasabb védelmi fokozatot jelentő orvosi védőmaszk, 500 gumikesztyű, valamint 80 doboz vitamin volt a dobozban. Az adomány mellett Veres Pál polgármester személyesen a rendészekhez szóló levelét, és jókívánságait is tolmácsolta Varga Andrea.

Ez is érdekelhet

Holttestet találtak Miskolcon
MiskolcBaleset
A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú holttest ügyében, akit július 9-én, Miskolcon a Várhegy utca erdős részében találtak meg. Személyes tárgyai alapján azonosításában olvasóink segítségét is kérik.
A Moto-Rock élmény most már mindenkié – ingyenes lesz a fesztivál
MiskolcKultúraSzabadidő
A zene mindenkié. A motorozás mindenkié. Most pedig a Moto-Rock élmény is mindenkié! A szervezők és a támogatók döntése értelmében a Miskolci Moto-Rock Fesztivál és Családi Hétvége teljes programja ingyenesen látogatható.
Tündöklő – A fény művészete - augusztus 20-án Miskolc belvárosa a kortárs fényművészet színterévé válik
MiskolcKultúra
Kétnapos, különleges vizuális élménnyel várja a látogatókat Miskolc belvárosa augusztus 20-án és 21-én. A Tündöklő – A fény művészete fesztivál során a város ikonikus épületei, terei és közösségi helyszínei új arcukat mutatják meg.
Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
Dánielfy Gergő: Azt a szeretetet adjuk tovább, amit a közönségtől kapunk
MiskolcSzabadidő
Vasárnap este Dánielfy Gergő töltötte meg zenével a Csengey-kertet. A koncert apropóján új korszakról, a dalok mögötti személyes történetekről és arról beszélgettünk vele, hogyan lehet a színpadon kapott szeretetet továbbadni a közönségnek.