Fehér László elvégezte a bútortechnikusit, amit kiegészített az iparművészetivel. Kiváltotta a vállalkozói, korábbi nevén iparigazolványt. Ehhez be kellett bizonyítania, hogy képes egy tükröt restaurálni. – Egy régi asztalost kerestem fel a feladat elvégzéséhez, hogy segítsen nekem, és akkor láttam meg, hogy a régi bútorok felújítása, eredeti állapotba hozása mennyire gyönyörű munka. A „vizsgadarabom” akkora sikert aratott, hogy 1991-től restaurátor lettem, később pedig igazságügyi műtárgyszakértőnek tanultam. Miskolcon csak én foglalkozom bútorok felújításával, mert az antik daraboknak nincs felvevőpiaca a megyeszékhelyen. Budapesten is csak négy-öt ember restaurál régi bútorokat, ez szerintem országos szinten is maximum tíz fő.

Igazságügyi műtárgyszakértőként

Fehér Lászlót a bíróság és rendőrség szokta felkérni arra, hogy állapítsa meg egy festménynek az eredetiségét vagy egy lopott műtárgy értékét. Ebben a munkában egy laborasszisztens segíti. – Az XRF-vizsgálattal pontosan megállapítható, hogy a festményen lévő olaj milyen korból származik. Több helyről szoktunk mintát venni, de nem roncsoljuk a műalkotást, ezért ez észrevehetetlen. Egy 18. vagy 19. századi festék már beszáradt, hiába volt jól elzárva, és hiába próbálnánk meg kézi őrléssel ugyanazt a szemcsenagyságot elérni. Azoknak a szennyeződése teljesen más volt, mint a mostaniaké. Profi szinten tehát nem lehet hamisítani a jelen vizsgálati körülmények között - fogalmaz. – Az anyagvizsgálaton túl pedig beszélünk még szignóvizsgálatról. Itt természetesen azt nézzük meg, hogy az aláírás megegyezhet-e a művészével. Ezt egy tollal írt szignókat vizsgáló írásszakértő nem tudja megállapítani, hiszen a festményen, ugye, ecsetet használt az alkotó. Erre van egy szignótárunk, ami neves művészek aláírását tartalmazza – teszi hozzá.

Mindkét szakma izgalmas

Különbséget a két szakmája között nem tesz. – A bútoroknál is vannak olyan történetek, amik megfogják az embert. Bizonyos darabokat például átalakítottak, és ilyenkor rá kell jönnünk, ez hogyan történt meg. Most dolgozom egy írókomódon, amit megszélesítettek, a cél pedig az eredeti állapot visszaállítása, hiszen akkor fogja visszakapni az igazi értékét – meséli a szakember. – Egy romos darabból egy gyönyörűt kihozni, ez már maga az alkotás. Előkerül egy szétázott bútor a padlásról, én felújítom, mikor pedig átveszi a megrendelő, örömkönnyek gyűlnek össze a szemében. Ettől a tiszta szívből érkező hálaérzéstől nincsen jobb. Ilyenkor úgy érzem magam, mint egy orvos, mikor meggyógyított valakit.

Szereti azt is, mikor olajfestékkel van lefestve a bútor, amit ettől meg kell tisztítania, hogy a fa eredeti színét és erezetét visszaadja, majd fényezze. Olyan is előfordul, hogy csapokat kell visszaállítani, amik összetartanak például egy asztalt, hiszen a II. világháború után nem volt elvárható, hogy a szétbombázott lakások tönkrement bútordarabjait drága pénzen megcsináltassák, így csak szegeket használtak.

– Még mindig képes vagyok rácsodálkozni megoldásokra: például egy 1740-ből származó tabernákulumon tizenkét fiókot egyetlen mozdulattal zárhatunk be. Ez olyan, mint egy központi zár, csak nem elektromosan, hanem mechanikusan, faékek mozgatásával.

Igazságügyi műtárgyszakértői munkái között pedig tavaly volt egy olyan, amikor megállapították, hogy a kép anyaga eredeti, a művész szignója is az, de a másik fél szakértője arra hivatkozott, hogy a színösszeállítás nem jellemző a művészre. - Egyet kellett értenem vele, de sok olyan esetet ismerünk, hogy egy festőtanonc alkotására maga a mester büszkeségből ráírta a nevét. Ebben az esetben valóban azt a festéket használta a tanuló is, amit a tanára. Az már csak megítélés kérdése, hogy ha a mester rá merte írni saját nevét a képre, akkor ezt neki tulajdoníthatjuk-e vagy nem. Én azon az állásponton voltam a bíróságon, hogy ha a művész egy festményt a sajátjaként aposztrofált, akkor azt miért ne tekintenénk mi is annak – idézi fel. – De nagy nevek is elém kerülnek: három hete például Salvador Dalì egyik sokszorosítását kellett megvizsgálnom, amiről kiderült, hogy nem eredeti.

A zsidó imaház bútorai

A nemrégiben felújított, Déryné utcai zsidó imaház négy bútordarabjának restaurálása is az ő keze munkáját dicséri. – Nagyon rossz állapotban voltak: egy nagy íróasztal, egy szekrény, egy szék és egy kisasztal. Ennél a munkánál az volt a legizgalmasabb, hogy csaknem száz százalékban sikerült mindet visszahozni az eredeti állapotába. A legrosszabbul az íróasztallal bántak, ez virágtartóként is funkcionált egy időben, amitől a lapja, de nemcsak a teteje, hanem az alatta lévő kontrafurnér is felázott. A pótlásokat úgy sikerült beletenni, hogy a fának mind a színével, mind az erezetével harmonikusan olvasztottuk össze. Az eredménytől a tulajdonos szinte elájult – fogalmaz Fehér László. – A szekrényen sok faragást pótoltunk, hiszen számos eleme már leesett az idők folyamán. Többször megpróbálták felújítani, tehát ezeknek a festéknyomát is el kellett távolítani. Végül az új felületkezelő anyaggal tudtuk visszaadni eredeti pompáját – teszi hozzá.

Az új megalkotásához más technológia kell

– Egyáltalán nem bánom, hogy nem alkotok újat. Soha nem volt affinitásom ahhoz, hogy elengedjem a fantáziámat. Stílusismeretet tanultam, a restaurátor célja pedig nem egy újnak a megalkotása, hanem az eredeti asztalos munkájának helyreállítása, a réginek a megmentése. Megtanultam, hogy sem hozzá nem tehetek, sem el nem vehetek belőle – vallja Fehér László.