Ugrás a tartalomra

Seregnyi lehetőség, lehetőségek a seregben

Kujan István
Utoljára módosítva
2022. szeptember 09. péntek 12:12
A biztonságpolitikát és a katonaeszményt állítja a fókuszba az az előadássorozat, aminek első állomását csütörtökön tartották meg a Berzeviczy iskolában.
Fotók: Horváth Csongor

A pályaválasztás előtt álló középiskolás korosztályt célozzák meg a szervezők, őket szeretnék meggyőzni a katonaélet tiszteletéről és szépségeiről. Zrínyi Miklós szavaival élve: adassék tisztelet a katonaeszményeknek - ez a mottója a négy előadásból álló sorozatnak.

Mivel a célközönség az érettségi előtt álló fiatalok, így a szervezők - a Magyar Honvédség 2. területvédelmi ezred Honvédelmi Oktatási és Kulturális Központ, a Magyar Huszár Alapítvány és a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 4. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda - összefogtak a Miskolci Szakképzési Centrummal (MSZC), illetve annak intézményeivel.

Az első előadást csütörtökön tartották meg az MSZC Berzeviczy Gergely Technikumban, ahol Nagy Géza őrnagy, a toborzóiroda vezetője seregnyi lehetőségről, a sereg által kínált lehetőségekről és életpályáról beszélt a több mint száz diák előtt.

Az előadássorozat tervezett további programja:

október 6., csütörtök 14.00 óra:
Biztonságpolitikai kihívások Kelet-Európában
Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet elemzési igazgatója
Georg Spöttle, a Nézőpont Intézet biztonságpolitikai elemzője

november 10., csütörtök 14.00 óra:
A tartalékos katona a haza szolgálatában
Bátor Ferenc alezredes, MH 60. Mike József Területvédelmi Zászlóalj zászlóaljparancsnoka

december 8., csütörtök 14.00 óra:
A Magyar Honvédség kihívásai a XXI. században
Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka.

További hírek

Olvasnivaló