Ugrás a tartalomra

Sikerre éhesen megy a Grand Prix-re

Létrehozva
Hosszú hetek kihagyása után jövő hét végén Zágrábban versenyez az MVSC válogatott dzsúdósa, Sáfrány Péter, akire idén még egy U 23-as Európa-bajnokság is vár.
Kép

A sportoló a Miskolc Televízió Sportpercek című műsorának volt a vendége a héten, ahol elmondta: nyáron elkezdték a felkészülést a következő versenyekre. A 90 kilogrammosok között versenyző Sáfrány Pétert némileg hátráltatta, hogy edzőpartnere keresztszalag-szakadást szenvedett, ezért itthon csak erőnléti edzéseket tudott végezni, emellett Budapestre jár a válogatotthoz, és nemzetközi edzőtáborokban vesz részt.

Péter számára az első nagy megmérettetés a zágrábi Grand Prix lesz szeptember 13-15. között, majd jön az U 23-as Európa-bajnokság. És közben persze folyamatosan edzőtáborozik egészen december végéig.

– Szeretnék minden versenyen nyerni, rajta leszek, de a prioritás most elsősorban a zágrábi megmérettetés lesz, mert ez nagyon fontos felnőtt verseny, sok világranglista pontot ad, a kiemeléshez jól jönne a későbbiekben. Az Eb-t tavaly sikerült megnyernem, szeretném megvédeni a címem, ezért mindent meg fogok tenni – hangsúlyozta.

Hozzátette, hogy az utolsó versenye még májusban volt, akkor a világbajnokságon szerepelt, így sok hónap kimaradt, ami egyébként nem jellemző a dzsúdósoknál, hiszen nekik januártól decemberig tart a szezon. Ugyanakkor bizakodó a következő versenyek kapcsán.

– „Éhesnek” érzem magam a sikerre, a küzdelemre. Mindenképpen szeretnék érmet szerezni Zágrábban – húzta alá Péter, megemlítve azt is, hogy folyamatosan figyelemmel követte az olimpiai versenyeket, látott új technikákat. – Azt láttam, hogy egyre gyorsabbak a fogásfelvételek, robbanékonyságban előreléptek a versenyzők. Ezekre én is odafigyelek.

Ez is érdekelhet

Völgyi Péter szövetségi kapitány, a DVTK szakmai igazgatója. Fotó: magánarchívum
Irány Berlin, ahol a franciákkal kezdenek
SportMiskolcVilág
A német fővárosban pénteken kezdődik a női kosárlabda-világbajnokság.
Képernyőre kerül a DVTK
SportMiskolcBelföld
A Magyar Labdarúgó Szövetség nyilvánosságra hozta a Mol Magyar Kupa 3. fordulójának programját és órarendjét.
Rajt a világbajnokságon
SportMiskolcVilág
Diósgyőri harcosok is a ringbe lépnek.
Edzőt vált a DVTK labdarúgócsapata
SportMiskolc
A Merkantil Bank Ligában szereplő együttes jelenleg a táblázat 13. helyét foglalja el, egy győzelem és egy döntetlen mellett három vereség az eddigi mérleg.