Ugrás a tartalomra

Simon: minden miskolci megismerheti a város gazdasági helyzetét

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2021. február 26. péntek 15:42
A Velünk a Város frakcióvezetője úgy fogalmazott: a város a héten megjelent kiadványa szikár tényeket tartalmaz, melyek rámutatnak, hogyan alakult ki az a gazdasági helyzet, amibe Miskolc került.

Simon Gábor. Fotó: Juhász Ákos

Egyedülálló és hiánypótló a hazai közéletben az a Számadó című kiadvány, mellyel Miskolc városa jelentkezett az elmúlt napokban, és ami már elérhető az interneten, a miskolc.hu oldalon – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Simon Gábor, a Velünk a Város frakcióvezetője.

A kiadvány – folytatta – azt hivatott megmutatni, hogy a jelenlegi városvezetés milyen örökségből indult és azóta milyen hatások érték a város költségvetését, gazdálkodását. „A Számadó azért is különleges, kizárólag tényeket tartalmaz. Nem politikusok, vagy pártok szerepelnek benne, sőt nem is felelősöket keres, hanem 24 oldalon szikár tényeket tartalmaz arról, hogy hogyan és miként alakult ki az a gazdasági helyzet, melybe Miskolc mostanra került. Tételesen leírja az előző városvezetéstől átvett örökséget, az azóta eltelt másfél év városgazdálkodási tényeit, különösen a COVID-járvány hatását. Ezen kívül összegzi a bevezetett kormányzati elvonásokat, amelyek együtt gyakorlatilag a működőképesség határára sodorták Miskolcot” – részletezte.

Azokat a bizonyos szikár számadatokat részletezve Simon Gábor emlékeztetett, 2019 őszén igen súlyos örökséget vett át Miskolc új vezetése.

Takarékos működés

- Az önkormányzat összes kötelezettsége 2019 év végén 18.3 milliárd forint, a Miskolc Holdingnak kifizetendő kötelezettsége pedig 24 milliárd forint volt. Ez a negyvenkét milliárdnyi kötelezettségállomány az átadáskor több volt, mint a város egy teljes éves költségvetése – idézte fel Simon Gábor, aki elmondta azt is: amikor ez kiderült, úgy döntöttek: azonnal elkezdi felszámolni ezt a tételt, éppen ezért „a lehető legtakarékosabb működést vezették be, melynek komoly eredményei lettek.”

Az önkormányzatot félmilliárd forinttal, a holdingot pedig 757 milliárd forinttal kevesebb pénzből sikerült működtetni. Ez azt jelenti – fűzte hozzá a Velünk a Város frakcióvezetője –, hogy az új városvezetés csak a saját működését megspórolt több mint 1.2 milliárd forintot. Az, hogy most mégis bajban van Miskolc, egyrészt a világjárványnak, másrészt a kormánynak köszönhető.

- A pandémia ugyanis megtizedelte a város bevételeit, kormány pedig összességében 3.6 milliárd forintot vett ki a különféle elvonásokkal Miskolc kasszájából. Elvonta a gépjárműadót, lecsökkentette az iparűzési adót, megtiltotta a fizetős parkolást, elvonta a helyi közösségi közlekedés támogatását – jelentette ki Simon Gábor.

Megtizedelt bevételek

A politikus példákat is hozott, mire lenne elegendő ez az elvont összeg. „A 3.6 milliárdból finanszírozni lehetne Miskolc tömegközlekedését egy teljes éven át, de elég lenne akár arra is, hogy kijavítsuk a város összes útburkolati hibáját. Ez az összeg elegendő lenne a város összes illegális hulladéklerakójának azonnali megszüntetésére, vagy 7200 miskolci fiatal pár első lakásához jutásának támogatására. Finanszírozhatnánk belőle több mint 32 kilométernyi ivóvízhálózat felújítását, vagy nyolc évig fedezhetné a miskolci szépkorúak támogatását is. Ezt a pénzt tőlünk, miskolciaktól elvették.”

- Ki kell mondani, mert ez a valóság: a kormány a csőd szélére juttatta a hazai nagyvárásokat. Nem csak Miskolcot, minden nagyvárost – nyomtatékosította a politikus, aki hozzátette: összeadva az összes, a Covid-járvány miatt kiesett bevételt és a kormányzati elvonást, amely 2020-ban bekövetkezett és 20212-ben várható majd, a hiány várható végösszege 10 milliárd forint lehet. Ebből a pénzből három évig lehetne üzemeltetni a teljes menetrenddel a városi közösségi közlekedést.

Postázzák

Simon Gábor kijelentette: a következő két hétben az önkormányzat minden háztartásba eljuttatja nyomtatott formában is a kiadványt, „hogy minden miskolci tisztában legyen a tényekkel”. - A Velünk a Város frakció tagjai pedig segíteni fognak az adatok értelmezésében, az összefüggések és következmények bemutatásában – zárta Simon Gábor.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!