Ugrás a tartalomra

„Sok gólt és kevés kapufát!” – megújult a műfüves focipálya

Létrehozva
Teljes egészében megújult a József utcai műfüves focipálya. A felújítás során felszedték és újrarakták a régi műfüvet, töltelékanyagokat, új labdafogó- és focikapu-hálókat szereltek fel, és lecserélték a palánkokra felragasztott régi matricákat is.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A beruházás összköltsége meghaladta a 11 millió forintot, amelyhez csaknem 3,2 milliót Miskolc önkormányzata biztosított, emellett hozzájárult a költségekhez a Magyar-Labdarúgó-szövetség és a Miskolci Sportcentrum Kft. is.

Erdei Sándor Zsolt, a Velünk a város önkormányzati képviselője kiemelte, a szabadtéri kondipark és a futópálya mellett már a megújult focipálya is várja az érdeklődőket.

– A pandémia is megmutatta, hogy mennyire rossz, ha nem tudunk mozogni. Biztos vagyok benne, hogy teljesen ki lesz használva a pálya. Sok gólt és kevés kapufát kívánok! – mondta a politikus.

Kép

Veres Pál, Miskolc polgármestere arról beszélt, hogy a pálya jelkép is a beruházások között, hiszen összefogás eredménye.

– Amikor gyerekkoromban a kert végében, két tégla közé rugdostuk a gólokat gumilabdával, álmodni sem mertem volna, hogy egyszer ilyen szép pályák lesznek a városban. Imádom a focit, a magyar Eb-meccseket is nézem, ha tehetem, de élőben is szívesen kijárok. Remélem, néhány évtized múlva láthatunk majd olyan labdarúgókat, akik itt tették meg az első lépéseket, akik nem csak a számítógép előtt lelik örömüket.

A műfüves pálya reggel 6 óra és este 9 között várja a futball szerelmeseit.

Ez is érdekelhet

Kovács Attila Gábor bronzérmet szerzett a tájfutó Eger Grand Prix-n. Fotó: magánarchívum
Állta a harcot a hetvenötösök között
SportMiskolc
A Parádfürdő és az Ilona-völgy térségében rendezték meg a nemzetközi Eger Grand Prix tájfutóversenyt, amelyen 360 versenyző vett részt.
Nyíregyházán a Miskolci Sportiskola volt a legjobb
Nyíregyházán a Miskolci Sportiskola volt a legjobb
SportMiskolc
A VII. Szabolcs Kupa elnevezésű úszóversenyt október harmadik hétvégéjén rendezték meg Nyíregyházán.
Kovács Zoltán, az egyetemiek vezetőedzője. Fotó: magánarchívum
A jobbtól nem szégyen kikapni
SportMiskolc
Röplabda: TippmixPro férfi Extraliga, alapszakasz, 3. forduló.
Rétfalvi Kristóf volt a mezőny legjobbja. (Képünk egy korábbi mérkőzésén készült.) Fotó: magánarchívum
Nullának indult, egy lett belőle
SportMiskolc
Jégkorong: Erste Liga, alapszakasz, 14. forduló.