Ugrás a tartalomra

Sok-sok verejtéket hozott a 32. Bükki Hegyimaraton

minap.hu
Utoljára módosítva
2024. június 09. vasárnap 11:59
Magyarország legidősebb, 1991-ben indult terepfutó maratonjának a versenyközpontját ezúttal is Miskolcon, a Majálispark – Királyasztalon jelölték ki.
Juhász Ákos képgalériája

Az Ausztráliától Ukrajnáig, eddig közel húsz ország sportolóit fogadó viadal fővédnökségét Veres Pál, Miskolc polgármestere vállalta el. A 32. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékverseny kiemelt támogatója Miskolc önkormányzata volt. 

„Az igazi kihívás, csodálatos környezetben!” mottót viselő versenyen négy hosszabb táv, maraton-egyéni (42,4 km), maraton-váltó (4×10,6 km), félmaraton - egyéni (21,2 km), kismaraton (10,6 km) várta a futás szerelmeseit. Ennek a négy versenyszámnak a mezőnye a 10,6 kilométeres, 330 méter szintemelkedéssel nehezített körpályán vetélkedett. A futók körönként visszatértek az „erdei stadionba”, így a szurkolók, családtagok folyamatosan figyelemmel kísérhették a verseny alakulását. 

A kevésbé felkészültek, illetve a nagyon fiatalok és az idősebbek számára a 3,5 km-es minimaraton kínált mozgási lehetőséget, melyet futva és túrázva is lehetett teljesíteni. Az előnevezési határidő ugyan június 2-án lejárt, de a szervezők természetesen a helyszíni jelentkezésre is biztosítottak lehetőséget. 

Idén is ott volt a mezőnyben a Veresegyházról érkező Horváth György, aki ebben az évben is elsőként adta le nevezését. Ő az a futó, aki eddig még soha nem hiányzott a Bükki Hegyi Maratonról és legtöbbször a leghosszabb távot teljesítette. Leadta nevezését a Fancsalban élő Bogár János, a magyar és a nemzetközi futótársadalom ikonja is, aki a kezdeti években győztese is volt ennek a versenynek, csakúgy, mint az Athén-Spárta közötti Sparthatlonnak, a Bécs-Budapest Szupermaratonnak, a 100 kilométeres Európa-bajnokságnak, vagy a Kassa-Miskolc Ultramarathonnak. A visszatérő vendégek közül váltót indított a Miskolci Polgármesteri Hivatal, a Miskolc Police, a Mester és a Tanítványok, a VeloRunCoffee, a Sok KIS Kéz Közhasznú Egyesület, vagy a Szolgálati Agarak.

Az első rajt előtt, 9:50-kor rövid koszorúzási ünnepséget tartottak Kisgyörgy Ádámnak, a Bükki Hegyi Maraton elindítójának a versenyközpontban elhelyezett emléktáblájánál. A maraton (egyéni és váltó), a félmaraton és a kismaraton résztvevői 10 órakor, míg a minimaratont választók negyed 11-kor rajtoltak el. A célba érkezést követően mindenki egyedi befutóérmet kapott. 

További hírek

Programok

Jelenleg nincsenek programok!