Sokan megsérültek, miután tömegbe hajtott egy autó Münchenben
A mentők és a rendőrök nagy erőkkel vonultak a helyszínre, a jelentések szerint a balesetben legalább 20 ember sérült meg.
A müncheni rendőrség közleménye szerint az eset a Dachauer Strasse és a Seidlstrasse kereszteződésénél történt, a baleset háttere egyelőre tisztázatlan.
Az említett helyszínen éppen demonstrációt tartottak, emiatt a rendőrség is nagy erőkkel volt jelen.
Egy Mini Cooperrel hajtott valaki a tömegbe. Az autóban két férfi ült, a rendőrök rá is lőttek a járműre. A rendőrség annyit erősített meg, hogy egy 24 éves afgán férfit letartóztattak.
A Bild szerint a férfi menedékkérőként érkezett Németországba, és korábban már a rendőrség látókörébe került kábítószeres bűncselekmények és lopás miatt is – írja a Hirado.hu.
A sérültek között gyermekek is vannak, ketten súlyosan, egy pedig életveszélyesen megsérült.
A helyszínen éppen a Verdi szakszervezet sztrájkolt a közszférában dolgozók magasabb béreiért és a jobb munkakörülményekért. A rendezvényre minimum 2500 embert regisztráltak előzetesen, viszont arról még nincsenek adatok, hogy pontosan mennyien voltak a rendezvényen.
(A külső kép illusztráció)