Ugrás a tartalomra

Sportolói elismeréseket adott át a Miskolci Egyetem 

minap.hu
Utoljára módosítva
2024. szeptember 27. péntek 11:30
Az Európai Egyetemi Játékokon, valamint az országos, európai vagy világeseményeken az elmúlt tanévben sikereket elért hallgatóit sportolói díjjal ismerte el a Miskolci Egyetem kedd délután.  
Fotók: Osztie Tibor

Az elmúlt tanévet az Európai Egyetemi Játékokkal (EUG), a kontinens legnagyobb multisport eseményével zárta a Miskolci Egyetem. Harminchét ország négyszázhuszonnyolc egyeteméről közel ötezer résztvevő érkezett a Debrecen-Miskolc rendezte 2024-es Európai Egyetemi Játékokra. Felejthetetlen élmények, izgalmas mérkőzések, csodálatos hangulat – ezek jellemezték az eseményt mindkét helyszínen a nemzetközi kritikusok szerint.

A két magyar város 2018-ban nyerte el a 2024-es Európai Egyetemi Játékok megrendezésének jogát. A szervezőbizottság előtt nem kisebb feladat tornyosult, mint Magyarország valaha volt legnagyobb multisport-rendezvényének lebonyolítása. A háttérmunkálatok a győztes pályázattal el is kezdődtek: körülbelül ezren dolgoztak azon, hogy hat évvel később, július 10-én minden készen álljon a rajtra – idézték fel a kedd délutáni ünnepi műsor során.

A sikeres lebonyolításának elengedhetetlen feltétele volt a Miskolci Egyetem és Miskolc városának a támogatása, a Miskolci Egyetem Atlétikai és Futball Club elnökségének elkötelezettsége, az EUG 2024 projektiroda munkatársainak kiemelkedő teljesítménye, sportolóink lelkiismeretes felkészülése és az önkéntesek elkötelezett munkája – hangzott el az ünnepi délután felszólalóitól. 

Az idén július 12–24. között tartott rendezvény példaértékű összefogásban valósult meg – húzta az elsőként megszólaló rektor. Horváth Zita a díszaulában tartott összejövetelen úgy vélekedett: a helyi felsőoktatási intézménynek gyakran azért van olyan sok feladata, mert a legkülönfélébb tevékenységekbe fog bele. Ilyen volt – hangsúlyozta köszöntőjében az egyetem első embere – az az Egyetemi Játékok is, melynek lebonyolítására számos infrastrukturális fejlesztést is időzített a campus. 

Horváth Zita a megjelentek előtt felelevenítette a kollégiumszárnyak és sportegységek mellett azt az összefogást is, amit kollégái részéről tapasztalt. Hozzátette, a sikeres rendezés feljogosította az intézményt arra, hogy a jövőben hasonló volumenű nemzetközi sportrendezvényeket vállaljon.

Az egyetem Üzemeltetési, Sport és Kollégium igazgatója, egyben az Európai Egyetemi Játékok 2024 szervezőbizottság tagja köszöntőjében kitért arra, milyen fontos, hogy a szervezés közben tornyosuló nehézségeket sikerült a személyzetnek közös erőfeszítéssel lebirkóznia. Mint Boda Péter fogalmazott: a létesítmények határidőre történő elkészülése mellett legalább ekkora kihívást jelentett azok üzemeltetése, fenntartása, karbantartása és takarítása – amiért külön köszönetét fejezte ki az egyetem érintett szervezeti egységeinek.

Mindemellett a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) Intézményi Szervezete elnöke is szót kapott, tekintettel arra, hogy hosszú évek után idén egybekötötték a szakszervezeti napot a sportolói díjátadóval. Bokányi Ljudmilla beszámolójából megtudtuk, milyen bértárgyalásokat folytatnak jelenleg is a munkáltatóval azért, hogy az egyetem oktatói minél nagyobb anyagi megbecsültség mellett tevékenykedjenek a campus falain belül.

A rendezvényt az ünnepelt sportolók pulpitusra szólítása zárta, akik a rektortól átvehették emlékplakettjeiket.

EUSA – EUG versenyzői: Muzsnay Kinga, Rausz Ádám, Deák Kinga, Tari Tamás Milán, Fenyvesi Dániel István, Komlósi Márk, Barna Gréta, Papp Bernadett, Vodila Martin Botond, Pribelszky Bence Dániel, Szaszkó Péter, Magyar Balázs, Czerlau Jennifer Stephanie, Maksa Csaba, Tóth Vanda, Dávid Kira Jázmin, Gondos Gergely, Gadus Fábián Armand, Gerőcs Roland Bálint, Kozák Bertalan, Kozák Márton, Lippai Szabolcs, Molnár Bence, Nyíri Bence, Orliczki Mátyás, Ragályi Levente Gergely, Sándor Bence, Szőke Gábor, Tóth Bence Miklós, Balla Sára, Sikora Emőke, Gondos Alexandra, Hajdu Angelika, Kababik Bianka, Kápolnai Dorina, Kecskés Karina, Lukács Panna Réka, Oláh Fruzsina, Szegeczki Nóra, Tóth Boglárka, Vég-Dudás Anna

A FISU Egyetemi vb-n versenyzők: Bognár Nóra, Tárkányi Zsombor, Lászlófalvi Dominik

Olimpia: Spiller Tiziana

MEFOB 1-3. hely: Juhász Patrik, Matula Fanni, Vécsei Réka, Jacsó Barnabás, Tugyi Levente, Monoki Benjamin, Bacsa Fanni, Rőczei Gréta, Tóth Lilla, Bakó Martin, Velkey Géza, Lakatos Péter

Korosztályos vagy felnőtt ob, Eb, vb: György Róbert, Gál Nikolett, Sáfrány Péter Marcell, Tóth Anna.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!