„El kellett hogy múljak hatvan ahhoz, hogy elkezdjek fecsegni magamról. Nincs már olyan titkom, amit ne mondhatnék el.” Jordán Tamás mondja ezt, aki Miskolcra érkezik áprilisban, és e titkok részesévé teszi majd a közönséget az új játszóhely második előadásán.
A hazai színházi élet legendás alakja, a Nemzet Színésze, a Hallhatatlanok Társulatának örökös tagja, rendező ismét kitalált valamit: a népszerű stand-up-műfajt elegyíti a versmondással, poénokat a poémákkal, elragadó, könnyed, szellemes, közvetlen, igazi Jordán-stílusban.
A széllel szembe, poénok és poémák című stand-up-est április 29-én, hétfőn érkezik Miskolcra a Tudomány és Technika Háza Színpad - Harsányi Attila és vendégei sorozat részeként. A rendezvényekre érdemes korán érkezni: a Tudomány és Technika Háza az önkormányzat és a Miskolci Nemzeti Színház partnerségével színházi közösségi, társasági élményt is szeretne nyújtani, ezért élő zene és egy pohár bor vár minden nézőt előadás előtt.
Jegyek elővételben a technikahaza.hu vagy a tixa.hu oldalon vásárolhatók, illetve korlátozott számban az előadás előtt a helyszínen.
Stand-up színházi módra a TTH-ban
Kapcsolódó cikkek
Ez is érdekelhet
Ő Frankelda hangja
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.