Ugrás a tartalomra

Súlykorlátozott zónát alakítanak ki Sajószentpéteren

Létrehozva
Tavaly év végén adták át a forgalomnak az új 260-as, a többi közt a Sajószentpétert is elkerülő utat. A fejlesztés lehetőséget teremtett arra, hogy a településen átmenő nehézgépjármű forgalmat átirányítsák az új útra, tehermentesítve ezzel a várost.
Kép
Képünk illusztráció / Fotó: colas.hu

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy Sajószentpéter teljes lakott területén belül 7,5 tonnás súlykorlátozott zónát alakítanak ki 2024. április 15-től - tájékoztatta szerkesztőségünket Magyar Közút Nonprofit Zrt.

A közlemény szerint az említett zónát a célforgalomban közlekedő érintett járművek továbbra is igénybe vehetik. Ezen felül a Sajószentpéter végét jelző táblától a bányagépjavító üzem bejáratáig a célforgalom számára is megtiltják a behajtást, kizárva ezzel a tranzit forgalmat a 26-os főút sajószentpéteri szakaszán. A súlyhatár fölötti járművek úticéljukat a 260-as elkerülő út használatával tudják elérni. Ennek módjáról a kihelyezett iránytáblák adnak majd tájékoztatást.

A szakemberek minden tehergépjármű vezetőtől azt kérik, hogy az új forgalmi rendnek megfelelően közlekedjen a térségben. A bevezetett intézkedések hatását folyamatosan nyomon követik majd a települések. a hatóságok és a Magyar Közút szakemberei is.

Ez is érdekelhet

Hídfelújítás miatt teljes útzár egy borsodi úton
Borsod-Abaúj-Zemplén
Várhatóan április 30-ig teljes útzár lesz érvényben az adott útszakaszon.
gitár NAV árverés
Kincsvadászat indul Borsodban: több mint ezer termék fillérekért a NAV online árverésén
Borsod-Abaúj-ZemplénMiskolc
Igazi tavaszi meglepetéssel rukkolt elő a Nemzeti Adó- és Vámhivatal: egy teljes áruház készlete kerül kalapács alá az online árverési felületén, és úgy tűnik, a kínálat láttán sokakban felébredhet a vadászszenvedély.
tűzoltás illusztráció napindító katasztrófavédelem
Tragédia: ketten vesztették életüket egy égő házban Borsodban
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Ketten meghaltak, miután kigyulladt szerda hajnalban egy ikerház egyik fele Sajókazán, a Május 1. utcában - közölte a katasztrófavédelem szerda reggel.
nádas égett tűz katasztrófavédelem
Lángra lobbant a borsodi nádas
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
A tűz körülbelül húsz hektárnyi területet érintett.