Mesélj, kérlek, az új könyvről! 

Olyan talán ez az írás, mint egy nagy életmese, ami inspirációt ad, megannyi ébresztő történetet a saját emberi és szakmai múltamból. Megjelenik benne az is, amit a meséről, a játékról, a gyerekről, az emberről tanultam, tapasztaltam az évek, évtizedek során, mentálhigiénés segítőként, drámapedagógusként, önismereti felfedezőként és tanárként, anyaként, gyerekként. Nem szakkönyv, bár hivatásom és mese-utam titkait örömmel mutatom meg benne, támogatást kínálva ezzel a szülőknek, nagyszülőknek, pedagógusoknak, és mindazoknak, akik mese és játék útján táplálnák önmagukat és gyermekeiket. Konkrét megoldásokat, praktikákat is javaslok, amelyek mindegyike általam kipróbált, működőképes módszer, és azt hivatott elősegíteni, hogy megtaláljuk a valódi, élő kapcsolatot önmagunkkal, egymással, szülő a gyermekkel, különböző varázseszközök segítségével. A mesélés, a közös játék mélységeiről szól a könyvem, miközben azt is megmutatom, hogyan lehet ezeket a mélységeket megélni, kibontani, együtt, a mindennapokban. 
 
Hány példányban született meg a spirálozott jegyzet és mennyi könyvet tervezel kiadni belőle?

Erre a kérdésre ebben a pillanatban még nem tudok válaszolni, hiszen épp csak meghirdettük a lehetőséget. Érdeklődés van, az már látható. Valójában tavaly szeptemberre ígértem ezt a könyvet, de akkor közbejött más, annak adtam az időmet, az energiámat. Azok azonban, akik akkor felvillanyozódtak a témától, azóta is sürgetnek, hogy nagyon szeretnének végre a meséről és a mesélésről az én megközelítésemben olvasni. Nyilvánvalóan az ő hatásukra is egyszer csak kézen fogott az inspiráció, és annyira erőssé vált, hogy nem volt más választásom, engedelmeskedtem: leültem írni. Azonban arra így már nem jutott idő, hogy megszervezhessük a könyv kiadását. Első körben csak spirálozott jegyzet formájában adom át ezt az írást azoknak, akik kérik. A könyvkiadás előkészítése egy későbbi folyamat lesz, és persze szeretném, ha sokakhoz eljuthatna a könyv üzenete: játsszunk, meséljünk a gyermekünknek mindaddig, amíg igényli, mert olyan finom és tápláló hamuban sült pogácsát kap ezáltal tőlünk, ami egész életében jóllakatja, és egészségessé teszi őt.  És játsszunk mi is, meséljünk magunknak, egymásnak, mert ez nehéz időkben bizony akár életmentő is lehet. A gyors átadásról való döntésemet egyébként nagyban befolyásolta az is, hogy mindaz, amit papírra vetettem, támogatást jelenthet ebben a különösen nehéz időszakban.  

Mennyiben tér el ez a kötet az eddigi írásaidtól?

Az eddig publikált könyveim mindegyike mese volt, gyerekeknek, felnőtteknek. Ez is mese, de a meséről való mesélés, a közös játék, a figyelem tápláló, támogató erejéről. Sok felnőtt nem is sejti, hogy bizonyos varázseszközök (mint a mese és a játék), megfelelően használva, micsoda pozitív változást képesek elindítani egy család, egy gyermek életében.  Ez a könyv – ilyen értelemben – varázsolni tanít. 

Miért érdemes beszerezni ezt a könyvedet?

Egyrészt azért, mert ölelést, biztatást, inspirációt, praktikus segítséget adhat az érzelmi, mentális túléléshez, megerősödéshez ebben az igencsak megterhelő, olykor bizony reménytelennek ható időszakban. Azt pedig tudjuk, ha bennünk a külső körülmények ellenére ott a hit, a derű, akkor bizony az immunrendszerünk is támogatottabb – és ez feltétlenül igaz gyermekeinkre is. Másrészt azért, mert a szülők többsége leterhelt, magányos vagy épp eszköztelen, nem látott mintát arra, hogy vannak varázseszközök, amelyeket ha megfelelően alkalmazunk, felvértezhetjük önmagunkat és gyermekeinket a félelemmel, a szorongással, a depresszióval szemben, méghozzá könnyű és élvezetes módon, még az emberpróbáló időkben is.    

A mesék mindig is fontosak voltak neked, miért, mit adnak, mit adhatnak az embernek általában?

Erre a kérdésre az új könyv kiadósabban, összetettebben válaszol, mint ahogyan én tudok egy interjú keretei között. A mesék gyerekkorom óta kísérőim, tanítóim. Olvasom, írom, játszom őket, ébresztek, tudatosítok általuk. Olyan forrást jelentenek számomra, amelynek vizéből bármikor kortyolhatok, és ez a víz erőssé tesz, tudatossá, hittel telivé, akkor is, ha körülöttem épp összeomlani látszik a világ. A mesék mindig eligazítanak, ha éppen megtorpanok a fejlődésem útján. Akárhányszor irányt tévesztek, jeleznek felém: ébresztő, a te utad másfelé vezet! A mesék reményt adnak abban, hogy képes vagyok önmagam fölé emelkedni, és biztatnak, hogy a történet vége mindig jó, ha megteszünk minden tőlünk telhetőt a pozitív megoldásért.   

Érezted-e, hogy a jelenlegi helyzet kezdete olyan volt, mintha egy mesébe csöppentünk volna?

Néha még ma is olyan, mintha álmodnánk ezt az egészet. Néhány évvel ezelőtt, ha ezt a történetet elmeséljük valahol, a hallgatóságunk azt mondta volna, élénk a fantáziánk. Mindenkinek sok szempontból megterhelő időszak ez. Az pedig különösen nehéz benne, hogy fizikai szemmel nem látható ellenséggel állunk szemben, és közös közegünk vele a nagy Ismeretlen, a mesebeli sűrű, sötét erdő, tele árnyakkal. 

Hogyan jellemeznéd ezt a „fura életmesét”?

A mesék azt tanítják, hogy az ember akkor kap provokációt, ha belekényelmesedett egy helyzetbe, ha a fejlődés, a fény tudatos keresése helyett továbbra is életellenesen, tanulási folyamataiban megrekedten él. Ilyenkor szokták különböző mostoha-erők kiűzni őt az Ismeretlenbe, a sötét erdőbe, hogy megtanuljon fényt gyújtani önmagában, és ezáltal látóvá váljon az úton, ami befelé vezet, saját belső gazdagságához. 
Ha ezt a pandémiára vetítem: a vírus hazazavart bennünket magunkba nézni. Arra rálátni, hogy milyen kapcsolatban is állunk önmagunkkal, egymással, a bolygóval, ami otthont ad nekünk, a transzcendenssel. És ha találunk olyan hozzáállást magunkban, ami mérgező, ami sötétséget hoz, akkor annak áttranszformálásán kezdjünk el dolgozni, mert ha a régi mintáink mentén haladunk tovább, a megszokott módszereinkkel, bizony a jövőnk nem ígér sok jót... Változtatnunk szükséges, és ehhez most még kaptunk esélyt. Érdemes mielőbb ébrednünk, hogy a provokáció megszelídülhessen igyekezetünket, elszántságunkat látva. 

Manapság mivel töltöd mindennapjaidat, és hogyan jutottál el idáig?
 
Édesanya vagyok és feleség, elhivatottan, hálásan, tiszta szívvel, és emellett végtelenül lelkesen végzem szakmai feladataimat is. Mentálhigiénés segítőként, újságíró-szerkesztőként, drámapedagógusként, íróként tevékenykedem. Fókuszomban a mesével és a játékkal való – egyéni és kiscsoportos – kreatív tanítás, ébresztés áll, a gyermek- és felnőttkori érzelmi intelligencia fejlesztése saját módszerekkel, illetve boldogan mesélek az archetípusokról, az emberi útról a hozzám fordulóknak. Van egy online holisztikus gyermeknevelési magazinunk, a Hamuban Sült Pogácsa, amelynek főszerkesztője vagyok. Olyan témákat igyekszünk körbejárni kollégáimmal, amelyek minden szülőt foglalkoztatnak, mégis nehéz beszélni róluk. Nagy örömöm, hogy sok éve életre kelthettem a Fonó hagyományát, így hétről hétre egy-egy mese köré gyűlve a jelenlévők rátekinthetnek életükre, elakadásaikra, és megoldásokat találhatnak rájuk, az adott történetből merítve. Az írhatnék erős bennem, erre egyelőre nehéz időt találnom, de eljön az is. Ahogyan ez a legutolsó könyv, hiszem, a többi, bennem már régen megfogalmazódott téma is életre kelhet, és papírra kerülhet hamarosan. A kérdésedre válaszolva pedig, hosszú és göröngyös volt az út, ami idáig vezetett, de öröm és hála, hogy járhattam és járhatom. Itt és most, köszönöm, nagyon jól, úgy érzem, a helyemen vagyok.