Ugrás a tartalomra

Szakítógép a FUX-nál

Létrehozva
Már az úgynevezett szakítópróbát is el tudják végezni a FUX-nál. Ez az egyetlen olyan cég hazánkban, ahol helyben végeznek ilyen vizsgálatot. Ez a miskolci cég az, amelyik 340 tonna speciális vezetéket gyártott le az Elba fölötti villamosenergia-szolgáltatáshoz. Ipari Innovációs Díjat is kaptak érte.
Kép

- A termékszabványok előírják, hogy milyen követelményeket kell teljesíteni a vezetéknek, amit eddig számítás útján tettünk, most már meg is tudjuk vizsgálni. Ezt nagyon szeretik a vevőink, mert az ilyen vizsgálatokra általában meglátogatnak minket és együtt végezzük el ezt, így ők is biztosak lehetnek abban, hogy a vezeték az minden tekintetben az ő  követelményeiknek is megfelel – nyilatkozta Barkóczy Péter, a FUX Zrt. termék és minőségfejlesztési igazgatója.  

Kép

Ez az a szakítógép, amivel már helyben is elvégezhető a vizsgálat.   

-  Olyan vezetékeket tudunk kialakítani a felhasználóknak, amit mások nem nagyon. Nekünk, mint közepes vállalatnak az a fő profilunk, hogy innovatívak legyünk és olyan igényeket elégítsünk ki Európában a felhasználóknál, amit a multi nagyvállalatok nem mindig tudnak – nyilatkozta Barkóczi István, a FUX Zrt. tulajdonosa, vezérigazgatója.  

A FUX évente 15 ezer tonna vezetéket gyárt. Termékeik nyolcvan százalékát külföldön, húsz százalékát belföldön értékesítik.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Már több mint 610 ezren véglegesítették az szja-tervezetüket
GazdaságBelföld
A bevallási határidő május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét, vagy kiegészítve beküldeni a bevallást, hogy mielőbb megkapja a neki járó összeget. A NAV ugyanis a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a visszatérítést.
Ömlenek az import használt autók a magyar piacra
GazdaságBelföldVilág
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Ennyivel kereshetnek többet a diplomások az érettségizettekhez képest
GazdaságBelföld
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon.
Több mint 800 ezret küldött már ki a kedvezményt tartalmazó gázszámlákból az MVM
Gazdaság
Több mint 800 ezer olyan gázszámlát küldött már ki az MVM, amely tartalmazza a januári rezsistopban biztosított mennyiségi kedvezményt - tájékoztatta az energiaszolgáltató szerdán az MTI-t.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.