Ugrás a tartalomra

Szavazzon! Nyerjen a miskolci légimentőbázis újévi fotója!

Létrehozva
Nem mindennapi versenyt hirdetett a közelmúltban az ország légimentőbázisai között a Magyarországi Légimentésért Alapítvány (MLA).

A megmérettetés részeként minden bázis egy szilveszteri, vagy újévi csapatfotót posztolt az MLA Facebook-oldalán, ezekre szavazhatnak az oldal látogatói egy-egy lájkkal. Voksolni egészen január 6-án este nyolc óráig lehet, így amennyiben szeretnék, hogy a miskolci légibázis csapata nyerjen, az alábbi oldalon egy kedveléssel segítheti hozzá őket.

A közönségszavazáson egyébként jelenleg is a miskolci légimentők vezetnek közel négyezer vokssal, második helyen jelenleg Szentes áll, a harmadik pedig a balatonfüredi bázis.

Ez is érdekelhet

Mikita Gábor Fotó: Osztie Tibor
Kölesi Lujzika primadonna lett
MiskolcKultúra
Már így is hatalmas tudása további tudásvággyal és példaértékű emberszeretettel párosul – ez Mikita Gábor. A színháztörténész Blaha Lujza életéről mesélt egy sorozat első részében.
történelmi érdekességek Miskolcról: Lilla, miskolci villamos, Palotaszálló
Újabb történelmi érdekességek Miskolcról: Lilláról, a villamosról és a Palotaszállóról
Miskolc
Folytatódik a sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük.
Háborúellenes Gyűlés
Miskolcra látogat Orbán Viktor szombaton
MiskolcBelföld
Országjárásra indult Orbán Viktor, melynek következő állomása Miskolc.
Zemlényi Attila
Elismeri a Pogány Indulót
MiskolcKultúra
Március 21-e a költészet világnapja. Zemlényi Attila költővel beszélgettünk a tehetségről, a vers hatásáról és arról, hogy ma már nem ismerhetőek fel a költők pusztán a hosszú kabátjukról.