Száz kiállító várja a több ezer látogatót az idei ásványbörzén is
Negyvenegyedik alkalommal rendezik meg a Miskolci Egyetemen Közép-Európa egyik legnagyobb ásványfesztiválját március 8–9. között. A tavaly egyébiránt jubileumát ünneplő tudományos ismeretterjesztő rendezvényen, a Miskolci Nemzetközi Ásványfesztiválon csaknem száz kiállító mutatja be kollekcióját. Az ásványbörzét most is ismeretterjesztő előadások és kiállítások tömkelege kíséri majd az érdeklődők nagy-nagy örömére. Jelentőségét nemcsak a kiállítók stabil 100 körüli és a látogatók 7-8 ezres létszáma jelzi, hanem az is, hogy a börzéket évenként más és más ismeretterjesztő rendezvények színesítik.
Az idei ásványfesztivál tematikus tárlaton mutatja be a 2025-ben az Év ásványának választott opált, az Év ősmaradványának választott radioláriát, valamint formabontó kiállításon a napjainkban reneszánszukat élő, mesterséges módon létrehozott ásványi műtermékeket és kezelt ásványokat – hangzott el a Miskolci Egyetem Műszaki Föld- és Környezettudományi Karának pénteki sajtótájékoztató rendezvényén.
A Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál szervezőit a kezdetektől fogva az a cél vezérelte, hogy mindenki, aki valamilyen módon kötődik az ásványokhoz, kőzetekhez, drágakövekhez és ősmaradványokhoz, megtalálja a maga érdeklődési körének megfelelő újdonságokat a kínálatban. A rendezvény, akárcsak a kezdetekben, elsősorban a közép-európai országok kiállítóira és látogatóira fókuszál, de egyfajta hídszerepet is betölt a nyugat- és kelet-európai országokból érkező gyűjtők között.
– A programok között megtalálható majd a földtudományi játszóház, az ásványok és kőzetek meghatározása, amelyeken mindenki megérintheti a különféle kőzeteket – hangsúlyozta Mucsi Gábor, a Miskolci Egyetem Műszaki Föld- és Környezettudományi Kar dékánja.
– Több mint 300 asztalon a világ minden tájáról hozott ásványokat, kőzeteket és ősmaradványokat láthatnak a látogatók – emelte ki Szakáll Sándor, a Miskolci Egyetem, Műszaki Föld- és Környezettudományi Kar, Nyersanyagkutató Földtudományi Intézet professor emeritusa, mint azt tőle megtudtuk, az év ásványa az opál, míg az év ősmaradványa idén a radiolária.
Az opál azon kivételes ásványok egyike, amely nem alkot látványos alakú kristályokat, azonban számos olyan tulajdonsággal rendelkezik melyek ismertté, sőt egyes változatait kedvelt drágakővé teszik. Egyik ilyen sajátossága a nemesopálok esetében jelentkező különleges fényjáték (opalizálás), amely során akár a szivárvány összes színe is felvillanhat egyetlen példányon belül.
Míg a radioláriák (sugárállatkák) planktonikus egysejtűek, amelyek az óceánok legváltozatosabb környezeteiben, a nyílt vizek felszínétől egészen a sekélyebb tengerek mélyebb vizeiben élnek. Legjellemzőbb tulajdonságuk az amorf opál anyagú vázuk, amelyek morfológiája nemcsak az egyik legesztétikusabb szerkezet, amelyet az élővilág létrehozott, de földtani szerepük is kivételes. Egyrészt a korábbi óceánokban kőzetalkotó mennyiségben halmozódtak fel, amiket radiolaritnak vagy tűzkőnek is nevezünk, illetve fontos szerepük van különböző rétegtani problémák megoldásában is.
A 41. Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál rendezője a Miskolci Egyetem, társszervezője a Herman Ottó Múzeum és a Magyarhoni Földtani Társulat. A rendezvény programjáról a hivatalos honlapon tudhatnak meg többet, a múzeum kínálatáról pedig ITT olvashatnak.