Ugrás a tartalomra

A százötven éves miskolci Fűtőház is várja az érdeklőket a Múzeumok Éjszakáján 

Létrehozva
Titkos bunker Veszprémben, 150 éves Fűtőház Miskolcon, vasúti magángyűjtemény Kelebián, nosztalgiabuszok Hatvanban. A MÁV-VOLÁN-csoport  21 helyszínen várja az érdeklődőket a Múzeumok Éjszakáján – közölte szerkesztőségünkkel a társaság.
Kép
Képünk illusztráció / Fotó: muzej.hu

A Múzeumok Éjszakáján, június 22-én, az ország számos pontján várják érdekes programokkal a látogatókat. A MÁV-VOLÁN-csoport idén is aktív résztvevője a rendezvénynek, 19 településen, összesen 21 helyszínt nyit meg az érdeklődők előtt jövő szombat éjszaka.

Az idei évben Miskolc mellett, Budapesten, Debrecenben, Domaszéken, Dombóvárott, Hatvanban, Kecskeméten, Kelebián, Mártélyon, Nagykanizsán, Pécsett, Petőfiszálláson, Püspökladányban, Szegeden, Székesfehérvárott, Szentesen, Szolnokon, Szombathelyen és Veszprémben is várják az érdeklődőket a vállalatcsoport munkatársai.

Mint írják, a korábbi években már látogatható helyszínek mellett most új programokkal gazdagodik a rendezvény.

Budapesten megnyitja kapuit a MÁV Archívum, ahol ízelítőt kaphatunk a vasúttársaság egyedülálló gyűjteményéből, többek között tervrajzok, fotók is megtekinthetők lesznek, továbbá a résztvevők bepillantást nyerhetnek a dokumentumok tárolásának és digitalizálásának műhelytitkaiba is.

Most először látogatható a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat keretében Kelebia vasútállomásnál Tapodi Ottó, kelebiai lakos lenyűgöző magángyűjteménye, amely a múlt vasúti emlékeinek gazdag tárházát kínálja az érdeklődők számára.

Szintén új és nagyon érdekes programlehetőség a MÁV-START miskolci fűtőházának megtekintése, ahol vasúti és közúti járművek izgalmas világa nyílik meg a látogatók előtt.

Jövő szombaton lesz lehetőség a veszprémi vasútállomás melletti titkos bunkert is körbejárni, ahol 1990-ig rejtve üzemelt a MÁV Megyei Polgárvédelmi Parancsnoksága és Vezetési Központja. Igazán különleges helyszín, ahol korhű üzemképes berendezések, használati tárgyak láthatóak és ki is próbálhatók.

A Volánbusz újra Hatvanban várja a régi klasszikusok kedvelőit. A társaság értékmentési programjának központja, a hatvani telephely erre az éjszakára ismét megnyitja kapuit, és kiállításokkal, tárlatvezetéssel, hatvani nosztalgiautazással várja az érdeklődőket.

Ez is érdekelhet

Kórusmű-pályázatot írtak ki Assisi Szent Ferenc emlékére Miskolcon
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Zeneszerzőket várnak a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál alkotói felhívására.
Rock’n’roll-lal készülnek ősbemutatóra
Kultúra
Különleges családi előadásra készül a Csodamalom Bábszínház: március 21-én, délelőtt fél 11-től mutatják be a Graffaló, avagy az Óriásfaló kisegér című bábmusicalt. Szilner Olivér rendezővel beszélgettünk.
Izraeli ízek költöztek a Zsidóházba
KultúraMiskolcBelföldVilágEgyház
Izraeli ételek elkészítését tanulhatták meg az érdeklődők vasárnap délután a miskolci Zsidóházban, ahol az „Izrael konyhája” című főzőtanfolyamot rendezték meg. A programot Sepsi Balázs séf vezette, aki a Vidék Íze magazin szakácsa és a Kóser Catering vezetője.
Esztenás táncház Miskolcon. Fotó: Grúz Bence
Van kilátás folytatásra
KultúraMiskolcÉletmód
Már az Esztenás nélkül is lenne Esztenás táncház Miskolcon. Tóth Arnold zenész és szervezővel beszélgettünk arról is, hogy bizony kineveltek egy újabb Esztenás generációt.