Ugrás a tartalomra

Szépítkező és regeneráló klubnapot szerveztek a látássérülteknek

Létrehozva
Az Első Miskolci Lady Lions Club által létrehívott Lions Szépség Nap célja, hogy örömet szerezzen, önbizalmat adjon, és segítse a látássérültek életminőségének javítását.
Kép
A szépség nap megszervezésében oroszlánrészt vállaltak a miskolci Lions Ladyk. Fotó: Mocsári László

A Lions Szépség Nap egy különleges esemény volt a látássérültek számára, amelyen ingyenesen kipróbálhattak különböző szépségápolási szolgáltatásokat, mint például fodrászatot, kozmetikát, masszázst és manikűrt. A szolgáltatásokat szombat délelőtt vehették igénybe a Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z. Megyei Egyesületének székházában, ahol választhattak kozmetikai kezelést: szemöldökszedést, festést és sminket, vagy férfi és női hajvágást, avagy akár kéz manikűrt és lakkozást is, sőt, a szépítkezésben megfáradtakat egy kellemes hátmasszázs várta. 

Kép

Barnóczki Gábor az egyesület elnöke hangsúlyozta, mindig is fontosnak tartották az egyesület tagjainak rekreációját és egészségügyi prevencióját. Ezért már negyedik alkalommal szervezték meg az Első Miskolci Lady Lions Clubbal közösen ezt a szépség napot. 
- Ez a nap, a különböző szolgáltatók bevonásával azért is fontos számunkra, mert így a tagjaink a megszokott, ismerős környezetben tudják igénybe venni ezeket a szépészeti beavatkozásokat. Ők ugyanúgy igényt tartanak ezekre a szolgáltatásokra és a rekreációra, mint bárki más. A megszépülésen túl ez egy közösségi élmény is számunkra. A kedves szolgáltatóknak nem tudunk eléggé hálásak lenni azért, hogy ezt bevállalták ingyenesen, a társadalmi felelősségvállalás nevében – mondta az egyesület elnöke.

Preview Image
Még több fotóért kattints a képre!

Úgy látja, a vakok és gyengénlátók nyitottak ezekre az alkalmakra, ahogy sok más jellegű programra is, amelyeket az egyesület rendszeresen szervez számukra. Példaként említette, hogy már nyolc integrált sport és szabadidős projektet valósítottak meg, a kilencedikre éppen most pályáznak. De van természetjárás, korcsolya és kerékpározás is a palettájukban, az olyan különlegességek mellett, mint a jóga, a falmászás vagy a lovaglás.

Kép

Barnóczi Gábor megosztotta azt is, hogy a rekreáció nem csak fizikai lehet náluk, vannak kulturális programjaik is, koncertek, felolvasó délutánok és színházlátogatás is. A taglétszámuk jelenleg mintegy hétszáz fő, ennél több látássérült van a vármegyében, de a regisztrált tagság évek óta ekörül alakul. Természetesen a többi látássérültnek is nyújtanak szolgáltatásokat, érdekvédelmet – emelte ki.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Rendkívüli akció az Avason. Fotó: Juhász Ákos
Rendkívüli akció az Avason
Miskolc
Csaknem 30 ezer ember él az Avason, Magyarország egyik legnagyobb lakótelepén, ahol mintegy 10 500 lakás található. Ezért kiemelten fontos terület Miskolcon, ahol szerdán rendkívüli rendészeti ellenőrzés kezdődött.
New Yorkban nyert díjat
MiskolcKultúraSzabadidő
Egy álom vált valóra: Barta Ildikó miskolci zeneszerző az Oniros Film Awards Best Soundtrack kategóriájának győztese lett. Ő szerezte Balla Riana Emma rövidfilmjének a zenéjét.
Harmincöt év könyvei kerültek a vitrinekbe
MiskolcKultúraSzabadidőTudomány
Retrospektív könyvkiállítás nyílt a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban, amely a Bíbor Kiadó elmúlt harmincöt évének legfontosabb kiadványait és szerzőit mutatja be. A tárlat a miskolci kiadó történetébe enged betekintést, bemutatva annak meghatározó könyveit és kulturális szerepét.
kama sport Népkert
Nem kamu: ha szerda, kama a miskolci Népkertben
MiskolcSportOktatásÉletmódEgészségSzabadidő
Kamabajnokság, kamaszerda, kamatábor. Miskolcon három kamás program indul el egymással párhuzamosan.