Ugrás a tartalomra

Szeretne pingpongozni?

Létrehozva
A MEAFC asztalitenisz szakosztálya – az egyre nagyobb lakossági igények enyhítése céljából – asztaliteniszezési lehetőséget kínál a Miskolci Egyetem E/4-es kollégiumának tornatermében.

A sportág iránt érdeklődők azokon a vasárnapokon pingpongozhatnak, melyeken nincs egyéb, hivatalos program. Ennek megfelelően az első félévben március 8-án és 29-én, április 26-án, május 17-én és június 7-én, 9.00-13.00 óra között várják a sportolni vágyókat, akiknek 8 darab asztal áll rendelkezésükre. 
Sportfelszerelésről mindenki maga gondoskodik. Váltócipő használata kötelező!
Fontos információ, hogy minden alkalommal előzetes regisztrációra van szükség, melyet Holdi László szakosztályvezetőnél a +36-20-991-7680-as telefonszámon, vagy e-mailben, a  holdi_laszlo@citromail.hu címen lehet megtenni.

Ez is érdekelhet

25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Elhagyott épület lángolt a belvárosban
MiskolcHavaria
A romos épület oltását már megkezdték a tűzoltók.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.
Csúszós az út a Győri kapuban, ketten koccantak
MiskolcBaleset
Szokatlan még az őszi idő a sofőröknek, van akit meglep a vizes, avartól csúszós úttest.