Ugrás a tartalomra

„Szeretnénk, hogy az Avasnak legyen végre gazdája”

Létrehozva
Már közel egy évszázada is arra panaszkodtak a lokálpatrióták: az Avas, Miskolc „hegye”, városunk büszkesége nem igazán tölti be a neki szánt szerepet.
Kép
Újra élettel telik meg az Avas. Fotó: Horváth Csongor

Kevés a megbecsültsége, a belvárosból az emberek felnéznek rá, csodálják, de fel nem mennének... Legalábbis nem elegen: elegen ahhoz, hogy élő, működő, a helyiek és a turisták számára is vonzó tartózkodási hellyé válhasson. Az évszázados gondot csak tetézte az avasi vendéglátás ezredforduló környéki erős visszaszorulása, ami napjainkban kezd talán újjáéledni. Mi kellene tehát, hogy a folyamat jó irányba folytatódjon?

- Azt szeretnénk, hogy az Avasnak legyen végre jó gazdája – fogalmazta meg az önkormányzati célt Veres Pál polgármester. Ezúttal nem is annyira a hegy (domb) egészére, avagy az Avas nevű városrészre (lakótelepre) vonatkozik a stratégiahirdetés, mint az úgynevezett Történelmi Avasra: a pincesorokkal, a Horváth-tetővel, a tévétoronnyal, Kisavassal, Nagyavassal. – Efelé szeretnénk elindulni, azaz folytatni a megkezdett utat. A miskolciak emlékezhetnek rá, hogy a környék fejlesztése régóta szóba kerül újra meg újra, a legutóbbi években is időről időre megjelentek hírek, lezajlottak kisebb beruházások; de igazán komoly program eddig nem valósulhatott meg.

Mint emlékezetes, a két éve hivatalba lépett városházi vezetés idejekorán deklarálta: az Avast tekinti a fő városfejlesztési prioritások egyikének. Az előzőleg a főtérre elnyert állami pályázati támogatás milliárdját is sikerült „felvinni” inkább az domboldalra-dombtetőre. Jelenleg is munkálatok zajlanak a sétányok térségében, és az Avasi kilátó nagyarányú felújításának beruházása is a startjelre vár.

A következő időszak tervei között szerepel a teljes pincekataszter elkészítése. Ez is jelzi, a városi önkormányzat mindezt a helyi lakosokkal, jelen esetben pincetulajdonosokkal, gazdákkal együtt dolgozva, egyeztetve szeretné megvalósítani. A miskolciak számára éppoly fontos az elérhető, lakható, bejárható Avast megteremteni, mint a turistáknak vonzó célpontként kínálni.

– Szeretnénk megmutatni az értékeit, és nem csak az idelátogató vendégeknek – hangsúlyozta a polgármester. – Ezért kezdtünk kerekasztal-sorozatot már tavaly, tartott helyszíni bejárásokat a főépítész, és ezért kérjük-várjuk a városlakók ötleteit, javaslatait. A Nagy-Miskolc programnak, amelyet 2019-ben meghirdettünk, az Avas kiemelt tényezője, és el kell érnünk, hogy mihamarabb visszanyerhesse régi fényét.
 

Ez is érdekelhet

Kékesi volt a miskolciak legeredményesebb játékosa. Fotó: magánarchívum
Súlyos egyetemi vereség
MiskolcSport
Kosárlabda, férfi NB I/B, Piros csoport, 24. forduló.
egyházzenei koncert Fotó: Osztie Tibor
Bach születésnapján különleges koncerttel indult a tavasz Miskolcon
MiskolcKultúraEgyház
Johann Sebastian Bach születésnapja előtt tisztelegtek a selyemréti római katolikus templomban megrendezett egyházzenei koncertsorozat tavasznyitó hangversenyén szombat délelőtt.
A fővárosban kikaptak a miskolciak. Fotó: magánarchívum
A harmadik negyedben döntött a KSI
MiskolcSport
Vízilabda, E.ON férfi OB I-es bajnokság, alsóházi rájátszás, 1. csoport, 3. forduló: három góllal veszítettek a vendégek.
garázsvásár Vörösmarty lakótelep Fotó: Osztie Tibor
Tavaszi garázsvásár a Vörösmarty lakótelepen
MiskolcSzabadidő
Tavaszi garázsvásárt rendeztek szombaton délelőtt a Vörösmarty lakótelepen, ahol három órán keresztül bárki árusíthatta megunt, de jó állapotú tárgyait.