Ugrás a tartalomra

Szerződést bontott a csapat sportigazgatójával a DVTK

Létrehozva
Közös megegyezéssel bontott szerződést a labdarúgó csapat sportigazgatójával, Bajúsz Endrével a DVTK. Utódját a klub hamarosan bejelenti.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

- A döntés nincs összefüggésben a szerdai Fehérvár elleni kupamérkőzéssel, és értelemszerűen a tegnapi Paks elleni győzelemmel sem. A döntést egy hosszabb folyamat előzte meg - nyilatkozta Magyar Mátyás, a DVTK tulajdonosa. Rámutatott, az elváláshoz vezető legfőbb ok az, hogy a közösen meghatározott szakmai célok elérésével nem sikerült megfelelő ütemben haladni. 

- Ezt az elmúlt hónapokban többször jeleztem a sportigazgatónak, de sajnos érdemi előrelépés nem történt, ezért döntöttünk a közös munka befejezése mellett. A célom ugyanis, hogy a jelenlegi szintről tovább lépjünk, és kiaknázzuk a klubban rejlő igazi potenciált. Ehhez egy még strukturáltabb, még professzionálisabb szakmai munkára van szükség - fogalmazott a tulajdonos. 
Hozzátette, Bajúsz Endrének elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy az NB II.-ből rekord pontszámmal jutott fel a csapat az NB I.-be, illetve abban is, hogy tavaly a klub a 12 csapatos NB I. történetében eddig a legelőkelőbb helyezést érte el. 

Bajúsz Endre sportigazgató utódját a klub hamarosan bejelenti - áll a DVTK közleményében.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Emléktorna és a megyei kosárlabda szövetség éves díjátadója a Körcsarnokban
SportMiskolc
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.
A tét a főtáblára jutás
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: ismertté vált a női Euroliga selejtezője második fordulójának műsora.
Kovács Attila Gábor újra bizonyított
SportMiskolc
Tájfutás: miskolci bronzérem született a rövidtávú országos bajnokságon.
A szünetben sem tétlenkednek
SportMiskolc
A magyar válogatott nemzetközi kötelezettségei miatt kéthetes szünetet tartanak az NB II-ben.