Ugrás a tartalomra

A Szilvás utcai játszóteret is rendbe tették

Létrehozva
A 6-os számú választókörzetben is elkezdődött a tavaszi nagytakarítás.
Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

Százötvenezer négyzetméter út és járdafelület megtisztítása, több mint kétszázharminc köbméter illegális hulladék felszámolása, valamint csaknem háromszáz graffiti és falfirka eltávolítása – ezt jelenti eddig a tavaszi nagytakarítás számokban. Az elmúlt évek legnagyobb takarítási akciójának célja Miskolc közterületeinek megtisztítása, amiben a Városgazda több mint ötven munkatárssal vesz részt. 

Csütörtök reggel a Szilvás utcai játszótéren takarították a játszóeszközöket a magasnyomású mosóval a Városgazda munkatársai. A terület a kisgyerekes családok egyik kedvenc helye az Avason. 

- Ezen a területen a Városgazda 36 munkatársa vesz részt a nagyszabású tavaszi takarításban. Megújulnak a padok, megtisztítjuk a játszótereket, a járdákat, a graffitiket eltávolítjuk, rendbe tesszük a szemétgyűjtő edényeket – részletezte Kozma István Jánosné. A KDNP önkormányzati képviselője szerint szemmel láthatóan fejlődik a város, egyre több a tiszta terület Miskolcon. A politikus hozzátette, a Városgazda munkatársai folyamatosan dolgoznak, hogy időben elvégezzék a szükséges feladatokat, mint például a zöldfelületek karbantartása. 

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

De nem csak a Szilvás utcai játszótér szépült meg csütörtökön, hanem a Városház téren található Széchenyi István szobor is. A magyar politikus halálának 165. évfordulójához közeledve a városvezetés fontosnak tartotta a szobor megtisztítását, így a tavaszi nagytakarításhoz csatlakozva a belvárosi szobrokat is lemossák az elkövetkező napokban. 

Hollósy András alpolgármester elmondta, a nagyszabású takarítási akció megfelelő ütemben halad.
 - Több mint 150 000 négyzetméternyi út- és járdafelületet tisztítottunk meg, 230 köbméternél is több illegális hulladékot távolítottunk el külterületekről, csaknem 300 graffitit és falfirkát távolítottunk el – hangsúlyozta a városvezető a Miskolc Televíziónak. Az alpolgármester hozzátette, a munka tovább folytatódik. Céljuk az, hogy húsvétig mind a 18 választókörzet megtisztuljon.  

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Az illegális hulladék felszámolása és a játszóterek tisztítása mellett elindult a fűnyírás is Miskolcon. A napos, tavaszi időjárásnak köszönhetően a Városgazda munkatársai már csütörtökön elkezdték a munkát. A program első fő területe Miskolctapolca volt, ahol a fűnyírás mellett gallyaztak, és a még ősszel elültetett virágok utógondozását végezték a szakemberek. 

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Rendkívüli akció az Avason. Fotó: Juhász Ákos
Rendkívüli akció az Avason
Miskolc
Csaknem 30 ezer ember él az Avason, Magyarország egyik legnagyobb lakótelepén, ahol mintegy 10 500 lakás található. Ezért kiemelten fontos terület Miskolcon, ahol szerdán rendkívüli rendészeti ellenőrzés kezdődött.
New Yorkban nyert díjat
MiskolcKultúraSzabadidő
Egy álom vált valóra: Barta Ildikó miskolci zeneszerző az Oniros Film Awards Best Soundtrack kategóriájának győztese lett. Ő szerezte Balla Riana Emma rövidfilmjének a zenéjét.
Harmincöt év könyvei kerültek a vitrinekbe
MiskolcKultúraSzabadidőTudomány
Retrospektív könyvkiállítás nyílt a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban, amely a Bíbor Kiadó elmúlt harmincöt évének legfontosabb kiadványait és szerzőit mutatja be. A tárlat a miskolci kiadó történetébe enged betekintést, bemutatva annak meghatározó könyveit és kulturális szerepét.
kama sport Népkert
Nem kamu: ha szerda, kama a miskolci Népkertben
MiskolcSportOktatásÉletmódEgészségSzabadidő
Kamabajnokság, kamaszerda, kamatábor. Miskolcon három kamás program indul el egymással párhuzamosan.