Ugrás a tartalomra

Szimbolikusan is elindult a Kilátó ReStart

Létrehozva
A jelképes start gomb megnyomásával Miskolc polgármestere péntek este a Szent István téren a Kocsonyafesztivál közönségével együtt indította el az ikonikus épület rekonstrukcióját.
Kép
Fotó: Mocsári László

A héten két nap is mérföldkövet jelentett a sokáig méltatlanul mellőzött, elhanyagolt, a miskolciak számára mégis kiemelten fontos és szimbolikus jelentőségű Avasi Kilátó történetében. Mint arról lapunk is beszámolt, szerdán a Városházán aláírta Veres Pál polgármester és Szeivolt István, a kivitelező ÉPKAR Zrt. vezérigazgatója a rég várt rekonstrukcióra vonatkozó kivitelezési szerződést. A tévétorony több mint 440 millió forintból újul meg, a projektet TOP-os forrásokból finanszírozza a város. A munkaterületet hétfőn délelőtt adja át a város vezetése a kivitelezőnek.

A másik mérföldkőnek pedig mindazok lehettek a szem- és fültanúi, akik péntek este ott voltak a Kocsonyafesztivál Szent István téri színpadánál, a Margaret Island koncertje előtt. A kivetítőn előbb levetítették azt a kisfilmet, amely röviden bemutatja a korábbi kilátókat, a jelenlegi kilátó avatását, illetve a látványterveket a „jövő kilátójáról”, majd Miskolc polgármestere lépett a színpadra, aki jelképesen, a fesztivál közönségével együtt indította el a Kilátó ReStart projektet.

Kép
Fotó: Horváth Csongor

- Aláírtuk a szerződést a kivitelezővel, a jövő héten átadjuk az építési területet. Éppen 60 éve annak, hogy az Avasi Kilátót átadták. Ez egy olyan jelkép, ami beleivódott a lelkünkbe. Aki miskolci, az jól ismeri. Ha közeledek a város felé, akkor mindig keresem, és várom, hogy meglássam Miskolc jelképét. Iránytű számunkra, olyan, mint egy világítótorony, ami irányt ad számunkra, de biztonságot is ad. 60 éve áll így, kicsit megöregedett már, megkopott a szerkezete, a környezetét is fel kellene újítani. Éppen ezért döntöttük el, hogy fel kell újítani, ki kell bővíteni, hogy még szebb legyen, és ezzel is hozzájáruljunk a mi Avasunk felújításához. A ReStart azt jelenti, hogy valami új indul el az Avas tetején. Hajrá, Miskolc! A város büszkesége pedig újuljon meg - fogalmazott Veres Pál, majd megnyomta a rekonstrukciót szimbolikusan elindító start gombot.

Kép

Ezzel egy időben felkapcsolták a kilátó díszkivilágítását is, ami a fesztivál ideje alatt, minden este égni fog.

Ez is érdekelhet

Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.
Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.