Ugrás a tartalomra

Szlovák elnökválasztás - Megkezdődött a szavazás

mti.hu
Utoljára módosítva
2019. március 16. szombat 11:38
Szlovákiában országszerte csaknem 5940 választóhelyiség nyílt meg szombaton reggel, és ezzel megkezdődött az ország történetének ötödik közvetlen államfőválasztása.
hirado.hu

A választóhelyiségek reggel héttől este tízig tartanak nyitva, a voksoláson 4,45 millió szavazásra jogosult szlovákiai választópolgár vehet részt, köztük a különösen súlyos bűncselekmények elkövetőinek kivételével, az elítéltek is.

A szlovákiai állandó lakhellyel rendelkező szlovák állampolgárok személyazonossági igazolványuk bemutatása alapján, a külföldön élők pedig útlevelük, illetve a külföldi lakhelyüket igazoló okmány bemutatásával. A parlamenti választásoktól eltérően, amely során levélben is lehet szavazni, az államfőválasztáson csak az ország területén lévő választóhelyiségekben lehet voksolni.

A 2019-es szlovák államfőválasztáson eredetileg tizenöt jelölt indult, de mivel ketten később visszaléptek, a szombati voksoláson tizenhárom jelöltre lehet érvényes szavazatot leadni. A szlovák szabályozás szerint az új államfő első körben való megválasztásához a leadott és érvényes voksok több mint felének megszerzésére van szükség, egyéb esetben második körre kerül sor. A második körbe, amelyet március 30-ra tűztek ki - az a két jelölt jut, aki az első fordulóban a legjobb eredményt érte el. Az államfőválasztás második körében már egyszerű többség is elég a győzelemhez. Az eddigi közvetlen szlovák elnökválasztásokon még nem volt példa arra, hogy már a választás első körében új államfőt válasszanak, s a felmérések ezt most sem valószínűsítik.

Az államfőjelöltek közül a felmérések egybehangzó állításai szerint négy jelölt támogatottsága haladja meg stabilan az öt százalékot, közülük - megfigyelői vélemények szerint - háromnak lehet valós esélye arra, hogy szombaton a második fordulóba küzdje magát. A választópolgárok államfőválasztáson való részvétele Szlovákiában rendszerint nem kimagasló arányú, az utóbbi három alkalommal 40 és 50 százalék között alakult, s a második körben mindig némileg magasabb volt.

A csütörtökön reggel életbe lépett kampánycsend értelmében voksolás idején részvételi részeredményeket sem lehet nyilvánosságra hozni, valamint exit poll felmérések sem készülnek. A választás első részeredményeit a szavazóhelyiségek bezárását követően egy órával, este tizenegy körül hozzák nyilvánosságra, a nem hivatalos végeredmények vasárnap hajnalban, a hivatalos végeredmény vasárnap délután várható.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!