Ugrás a tartalomra

Szó sincs ellehetetlenítésről

Létrehozva
Kiállás az Ifjúsági Házért, a gyermekeinkért! címmel rendeztek tüntetést hétfőn délután az Ifjúsági ház előtt. A demonstráció szervezői azt nehezményezik, hogy az Ifjúsági Ház termeit átveszi az Operatív Műveleti Központ, szerintük ezzel ellehetetlenülnek a közösségek és Miskolc ikonikus intézménye is. Erről azonban szó sincs. A helyszínváltozásokat a csoportok tagjai megértették és elfogadták, a művészeti együttesek pedig zökkenőmentesen tudják tartani foglalkozásaikat.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Az Ifjúsági Ház színháztermét tizenhárom csoport használta heti rendszerességgel. Ott tartotta foglalkozásait a Miskolci Mazsorett Együttes minden korosztálya, a Ködmön Formációs Táncegyüttes felnőtt és ifjúsági csoportjai, illetve ez a terem volt a helyszíne egyéb mozgásóráknak is. – A csoportokat már január elején tájékoztattuk az előttünk álló változásokról – emlékeztetett Alakszai Zoltán, Miskolc jegyzője az Operatív Műveleti Központ hétfő délelőtti átadásán. A folyamatos egyeztetéseknek köszönhetően a foglalkozásoknak nagyrészt házon belül tudnak helyet biztosítani. 

- A táncórákat a tükrös táncteremben tartják, átalakították a földszinti büféhelyiséget, ami mellé még egy öltöző is helyet kapott, így egy új terem is a rendelkezésre áll. A Miskolci Mazsorett Együttes nagyobb csoportjai az Ady Endre Művelődési Házban, valamint a Bartók Béla Művelődési Házban tartják az edzéseiket, illetve az Illés Klub is megtalálta új helyét az Ady Endre Művelődési Házban. A helyszínváltozásokat a csoportok tagjai megértették és elfogadták. Az átalakításoknak köszönhetően pedig a Balázs Győző Líceum a 2019/20-as tanévben továbbra is az Ifjúsági Ház termeit bérli a mozgásművészeti óráik részére, valamint két további termet is a rendelkezésükre bocsátottunk – tájékoztatott Alakszai Zoltán.

Kép
Aggódó fiatalok az Ifi Háznál.

Novák Irén, a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője arról tájékoztatott, hogy az intézmény valamennyi művészeti együttesének elhelyezése rendben van, és csoportjaik az órarendnek megfelelően, zökkenőmentesen tudják tartani foglalkozásaikat. 

Novák Irén tájékoztatását az érintett csoportok vezetői is megerősítették. 

- Tánccsoportjaink a tervezett órarend szerint elhelyezésre kerültek tánctermeinkben és zökkenőmentesen megkezdték az munkát, bízva a további sikerek reményében – nyilatkozta a Ködmön Formációs Táncegyüttes.

- Az én csoportjaim rendben elkezdték a munkát. A héten Lengyelországba utazunk egy nagy rendezvényre fellépni. Szeptemberben még  a Majorette-Sport World Federation által szervezett Grand-prix versenyen képviseljük hazánkat Oroszországban Szentpéterváron  - tájékozatott Miskolci Majorette Együttes. 

Kép

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Megújult Miskolc egyik legfontosabb útszakasza: befejeződött a nagy avasi útfelújítási program
Miskolc
Április végén kezdődött, a napokban pedig befejeződött az avasi lakótelepen a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utca teljes felújítása, amelynek révén teljesen megújult az Avas ütőerének számító közel 3 kilométeres útszakasz.
Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.