Ugrás a tartalomra

Szolgálati autójának árával támogatja Miskolc koronavírus elleni védekezését a miskolci jegyző

Létrehozva
Ignácz Dávid elmondása szerint azért döntött így, mert a rendkívüli időkben rendkívüli megoldásokra van szükség.
Kép

Eladásra kínálja szolgálati autóját dr. Ignácz Dávid, Miskolc jegyzője - közölte a miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztálya.
- Miskolc város vezetése a kormányzati forráselvonások, illetve a kieső bevételek ellenére is elkötelezett a koronavírussal szembeni védekezés mellett, éppen ezért a város vezetői készek valamennyi erőforrásukat ennek a célnak a szolgálatába állítani, még ha ez lemondással is jár - írták.

A közlemény leszögezi: Miskolc jegyzője elkötelezett a takarékos, puritán működés mellett és személyes példamutatással is szolgálni kívánja városát. "Ennek megfelelően eladásra kínálja szolgálati autóját, egy 98 085 kilométert futott, 2017-es évjáratú, gyöngyházfekete, bézs és elefántcsont színű belső térrel rendelkező Skoda Superb személygépkocsit. Az autó exkluzív felszereltséggel rendelkező Laurin & Klement kiadás, többek között négykerék meghajtással, DSG váltóval, adaptív lengéscsillapítással és számos egyéb kényelmi felszereléssel van ellátva."

Kép

Az autó megvásárlására egyfordulós, nyílt pályázattal van lehetőség, vételárát pedig teljes egészében a koronavírus elleni védekezésre fordítja Miskolc város vezetése. A pályázatokat elektronikus úton lehet benyújtani a jegyzo@miskolc.hu e-mail címre, 2020. április 22-én 17.30 óráig. Az autó előzetes megtekintésére április 15-én, 10-től 10.30-ig, illetve 16:30-tól 17:00 óráig van lehetőség. A teljes pályázati kiírás Miskolc város honlapján érhető el.

A jegyző tovább felajánlotta azt is, hogy az autó új tulajdonosát a veszélyhelyzet elmúltát követően meghívja vacsorázni.

Kép

Ez is érdekelhet

Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.
Mutatjuk, hol érdemes óvatosabban közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Magyar Közút, a Miskolci Városgazda és az ÉRV kollégái több ponton hibaelhárítást és útfelújítást végeznek a városban, ezért kérik a közlekedőktől, hogy odafigyelve haladjanak útjukon.
Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.