Ugrás a tartalomra

Szombaton a szerelmeseké volt a Barlangfürdő 

Létrehozva
Szombat este hattól egészen huszonkét óráig lubickolhattak és turbékolhattak a szerelmes párok a Barlangfürdőben. A tapolcai létesítményben minderre a Valentin-nap alkalmából nyílt lehetősége a feltöltődni vágyóknak.
Kép

A belépőjegy a fürdőhasználaton felül három tematikus felöntést tartalmazó szaunaprogramot is magában foglalt – valamennyi felöntés után limonádéval és gyümölcspohárral kedveskedtek a résztvevőknek. (Miután az éjszakai szaunaprogramok limitált férőhelyesek voltak, így a szervezők az azon való részvételt előzetes regisztrációhoz kötötték.)

Preview Image
Horváth Csongor képgalériája

Németh Judit, a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője a Miskolc Televízió stábjának a helyszínen elmondta: a komplexumban minden második héten tartanak éjszakai fürdőzéseket, amik rendkívül népszerűnek bizonyulnak a vendégek körében - akárcsak a további tematikus programok, melyekre a Barlangfürdőben rendszerint sor kerül. 

Ez is érdekelhet

Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.