Ugrás a tartalomra

Szombattól már nem érvényesek a tavalyi zónás parkolóbérletek

Létrehozva
A bérleteket személyesen a Városgazda belvárosi parkolási ügyfélszolgálatán, illetve online a cég honlapján lehet megvásárolni. 
Kép
Az online mellett azért még mindig népszerű a személyes bérletváltás is. Fotó: Mocsári László

Január 10-én, vagyis pénteken lejárnak a tavalyi évre megváltott zónás parkolóbérletek, a kedvezményes lakossági és intézményi bérletek január 20-ig érvényesek. Ahogyan arról korábban a minap.hu is beszámolt, a 2025-re érvényes bérleteket december 10-e óta lehet megváltani, az elmúlt évnek megfelelően személyesen és online módon is. 

A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. parkolási ügyfélszolgálatán a cég tapasztalatai szerint most elmaradt az ilyenkor, január elején korábban megszokott sorban állás, ami annak köszönhető, hogy nagyon sokan választják az online bérletváltást, mivel az kényelemesebb és folyamatos is. 

Kép
Fotó: Osztie Tibor

A cég ügyvezetője azt mondta, 2023 hasonló időszakához képest tíz százalékkal emelkedett az így vásárolt bérletek száma, december 10. óta pedig több mint hatezer igénylés érkezett a társasághoz. Csordás László felhívta a figyelmet az online vásárlás néhány hibájára is.

– Az egyik ilyen, amikor nem fizetik ki a bérlet díját, és ezért  azt nem lehet érvényesíteni, de sok esetben nem megfelelő bérlettípust választanak ki a vásárlók,  ami megint csak nehezíti a bérlet érvényesítését. A harmadik ilyen probléma, amikor az éves, illetve a havi bérlettípusoknál nem a megfelelőt választják ki az online rendszerünkben – mondta. 

A Széchenyi utcai ügyfélszolgálat január 10-én pénteken 8-tól 18 óráig meghosszabbított nyitva tartással, január 11-én és 18-án szombaton 8-tól 12 óráig várja az ügyfeleket. Online vásárlásra a nap 24 órájában van lehetőség.

Ez is érdekelhet

A Macik nyerték a párharcot
Miskolc
A hosszabbításban Marklund döntött.
Több százan járták végig Krisztus nyomán a Városi Keresztutat
MiskolcEgyház
Isten megváltó kegyelme iránti hálájukat fejezték ki ezzel a gesztussal a hívek, de a keresztútjárás megmutatta a közösség összekötő és megsokszorozó erejét is.
Képgaléria
Indul a gasztroexpressz
Újraindult a világelső miskolci élményprogram
MiskolcGasztroEgészségSzabadidőKörnyezet
Ismét a Bükk rejtett kincseit kóstolhattuk.
DEAC - DVTK II F4R Fotó: DEAC
A DVTK tartalék sem tudott nyerni
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata ezúttal sem tudott nyerni. A DEAC vendégeként kapott ki a DVTK II F4R.