Ugrás a tartalomra

Szükség lenne az elektromos rollerek használatának szabályozására

Létrehozva
A Jövő Mobilitása Szövetség jól átgondolt, előretekintő és a városi közlekedés várható változásait szem előtt tartó, átfogó szabályozást sürget az elektromos rollerekre.

A szövetség csütörtöki közleményében emlékeztetett rá, a hatályos jogszabályok alapján az elektromos roller - amelyből becslések szerint nagyságrendileg 50 ezer darab van használatban Magyarországon - továbbra sem kategorizálható, az eszközhöz egyelőre nem dolgoztak ki egységes szabályozást. 2020-ban a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy ítéletében kimondta, hogy "amíg az elektromos roller jogszabályi kategorizálása nem történik meg, addig használójával szemben sem a segédmotoros kerékpárra, sem a kerékpárra, sem a gyalogosokra vonatkozó KRESZ-szabályok alkalmazása nem lehetséges."    

Mindez azt jelenti, hogy a feltételrendszer hiányában az elektromos rollerekre hatósági szankciókat sem lehet alkalmazni, ugyanakkor a közlekedésben részt vevőkre, a közlekedés biztonsága érdekében nem csupán a KRESZ, hanem más jogszabályok is vonatkoznak: a büntető törvénykönyv ittas járművezetésre vonatkozó rendelkezései adott esetben az elektromos roller vezetőjére is kiterjeszthetők - figyelmeztettek.    

Vannak olyan kölcsönözhető vagy bérelhető, közösségi elektromos rollerek, amelyek használatára a bérbeadó cégek már most is előírnak feltételeket.    

A szervezet szerint az elektromos rollereket például balesetek során muszáj kategorizálni. Ilyen esetekben az adott hatóság vagy gyalogosnak tekinti a közlekedőket, mivel az e-roller szabályozás híján nem tekinthető járműnek vagy egy iránymutatás alapján segédmotornak tekinti.    

A Jövő Mobilitása Szövetség javaslata szerint egy jól átgondolt, előretekintő és a városi közlekedés várható változásait szem előtt tartó, átfogó szabályozásra lenne szükség, hogy ki lehessen használni ezen eszközök zsúfolt városokra gyakorolható jótékony hatásait: kevesebb autó, jobb levegő, végeredményben pedig nagyságrendekkel csökkentett karbonlábnyom.    

A szövetség úgy látja, hogy az ideális állapot az lenne, ha csak úgy vehetne részt bárki a közlekedésben, ha ismeri a közlekedési szabályokat. Hasznos lenne, ha ennek meglétét egyben feltételként határozná meg a KRESZ, ahhoz hogy valaki kerékpárra vagy rollerre pattanjon és részt vegyen a közlekedésben.    

Szabály ugyan nem írja elő a védőfelszerelések használatát az elektromos roller esetében, de ezek viselése ugyanakkor erősen ajánlott. A sisak életet menthet, így ideális lenne, ha a leendő jogszabályban a kerékpáros szabályokkal egyezően, lakott területen kívül, esetleg ezt kiegészítve 18 év alatt általánosan is kötelezőnek tekintenék - áll a közleményben.
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
A székely autonómiáért lobogott az őrtűz Miskolcon
Fellobbantak az autonómia lángjai a Kálvária-dombon
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Székely Autonómia Napja alkalmából vasárnap este ismét fellobbantak az őrtüzek Miskolcon, a Kálvária-dombon. A rendezvény a határokon átívelő összetartozás szimbóluma, amelyhez a város idén is csatlakozott.
Ehet erdő Szeleta szerelvény gasztroexpressz
Asztalra került a természet a Bükkben
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódGasztroEgészségSzabadidőKörnyezet
A természet ezúttal nemcsak díszlet volt, hanem maga a menü is. Október 26-án különleges gasztroexpressz indult a miskolci Szeleta Park Látogatóközpont elől. A résztvevők a Bükk ehető kincseit fedezhették fel vasárnap egy vadnövénykutató és kóstoló túra során.
szezonzáró őszi séta Avasi Arborétum Miskolc/Dr. Adorján Imre Fenyőkert
Miskolc rejtett csodája: ezért özönlöttek vasárnap a miskolciak az Avasi Arborétumba
MiskolcOktatásBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraÉletmódEgészségSzabadidőKörnyezet
Az Avasi Arborétum Fenyőkertjében egy utolsó sétával búcsúztatták a színek évszakát a fenyők árnyékában.
Kozmix
Retro láz Miskolcon: Kozmix-os buli a Rockwell Klubban
MiskolcKultúraÉletmódSzabadidőBulvárCelebhírek
Kozmix Miskolcon, döngött a ház. A Rockyban mindenki őrült ritmust rázott.