Ugrás a tartalomra

Szűrőnapra hívta tagjait a vakok és gyengénlátók megyei egyesülete

Létrehozva
Az eseményt a Rotary Club Miskolc-Tapolca szervezte és itt adták át azt az adományt is, amit a szervezet a Rotary Club Miskolci Angyalokkal közösen gyűjtött össze az egyesületnek.
Preview Image
Rotary Club Miskolctapolca - Szűrőnap a Fehér Bot Napja alkalmából - Osztie Tibor képgalériája

A hagyományoknak megfelelően idén is szűrőnapot szervezett pénteken a Fehér Bot Napja alkalmából a vakok és gyengénlátók megyei egyesülete számára Rotary Club Miskolc-Tapolca. Barnóczki Gábor, a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesületének elnöke elmondta, idén már hatodik alkalommal szerveznek szűrőnapot októberben a két Rotary Klubbal közösen.

Kép
Fotók: Osztie Tibor


– Nagy örömünkre szolgál ez a program, hiszen az egyesület tagjai látássérültek a megye bármely pontjáról itt, egy általuk ismert helyszínen lényegesen könnyebben vehetik igénybe ezeket az egészségügyi szolgáltatásokat. Vércukormérés, vérnyomásmérés, szájüregi szűrés, hallásvizsgálat, valamint PSA vizsgálat állt rendelkezésre. ezek egy része itt, a székházunkban volt igénybe vehető, a többire pedig partnereink segítségével juttattuk el tagjainkat a Semmelweis illetve a Szent Ferenc Kórházakba – mondta, majd hozzátette: a szűrésre jelentkezők a rendezvényen egészséges italokat és ételeket is megkóstolhattak.

Kép
Adorján János, Barnőczki Gábor és Balogh Beáta


Amint kiderült, a Rotary Club Miskolc-Tapolca már hosszú évek óta támogatja a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét. Adorján János, a tapolcai Rotary idei elnöke azt mondta, a Fehér Bot Napján 2018 óta szervezik meg a szűréseket. Visszajelzésük alapján ez egy nagyon jó kezdeményezés, segítség tagjaiknak, nekünk pedig nagyon fontos, hogy segítsük a látássérülteket” – mondta. 

A programot segítette a Rotary Club Miskolci Angyalok is, ami 2017-ben Magyarország első női klubjaként jött létre. Balogh Beáta elnök szerint a Rotary Clubok vállalása a jószolgálati munka.

Kép

– Minden évben gyűjtést indítunk annak érdekében, hogy az általunk támogatott egyesület aktuális legfontosabb céljait támogassuk. Így volt ez idén is, a Kocsonyafesztiválon a két klub összesen egymillió százharmincezer forintot gyűjtött össze, ezt az összeget adtuk át a vakok és gyengénlátók egyesületének, akik ebből a székházban található vizesblokkokat kívánják korszerűsíteni – mondta. 

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.