Ugrás a tartalomra

Támogató segítség az önállósodás felé

Létrehozva
Az első lakó hamarosan már birtokba is veheti a pénteken átadott Szent János Házat, ahová jövőre újabb tizenkét fogyatékossággal élő személy költözhet majd be. A fejlesztés új munkahelyeket is teremtett. 
Preview Image
Fotó: a Szent János Ház átadásáról Mocsári László készített képgalériát

A Szimbiózis Alapítvány Európai Uniós forrásból három társasházi lakást és egy családi házat vásárolt meg és újított fel, amelyekben összesen huszonegy fogyatékossággal élő személy talál majd otthonra, hangzott el a Szent János Ház pénteki avató ünnepségén. 

Az alapítvány elmúlt húsz évének legnagyobb fejlesztése mindezeken túl kiterjedt a meglévő családias lakóegységek energetikai korszerűsítésére, valamint az otthonoknak és a nappali ellátás új eszközeinek a beszerzésére is. És egy új, kilenc személyes kisbuszt is vásároltak a Támogató Szolgálatnak azért, hogy a megnövekedett szállítási kapacitást képesek legyenek ellátni. Mindez több mint fél milliárd forintból valósult meg.

Kép

A Keresztelő Szent János nevét viselő Szent János Házba tizenkét értelmileg sérült fiatal költözhet majd be, akiknek az alapítvány munkát és huszonnégy órában felügyeletet is biztosít majd. A beköltözők egy része már megvan. Egyikük Krisztina, aki pénteken a névtábláját is kifüggesztette az ajtajára. Földszinti szobája jól megközelíthető, ami fontos szempont volt választásában, hiszen nehezen közlekedik a lépcsőkön. „Itt talán kialakít magának egy saját otthont, és olyan társak között lehet majd, akikkel jó érzi magát, de természetesen, ha szeretne, bármikor hazajöhet - mondta portálunknak Krisztina édesanyja, Nagyné Tóth Anikó, aki bízik abban, hogy ebben a házban akkor is biztos helye lesz gyermekének, ha ő már nem tud róla gondoskodni.

Kép

Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány kuratóriumi elnöke portálunknak nyilatkozva azt emelte ki, hogy nagyon sokat tanultak a program megvalósítása alatt arról, hogy miképpen kell rövid idő alatt, gyorsan és átgondoltan megvalósítani egy kivitelezést. Fontosnak nevezte, hogy az alapítvány a mostanra elért megnövekedett kapacitásaival, így a lakhatással, a speciális szállítással, a nappali intézménnyel és a foglalkoztatással már hosszú távon képes lesz megtervezni a családok biztonságos ellátását, de továbblépésre is lehetőséget kínál, és ez a projekt ehhez járult különösen hozzá. 

Veres Pál, Miskolc polgármestere olyan hiánypótló tevékenységnek nevezte a Szimbiózis Alapítvány hosszú távú, kitartó és következetes munkáját, ami rámutat a civil szervezetek eredményes, másokért végzett értékteremtő munkájára és nagy köszönetet érdemel.  

Kép

Az ünnepélyes átadón az alapítványnál dolgozó Lászka Alexandra osztotta meg a szimbiózisnál szerzett tartalmas és kellemes élményeit, meghitt műsort az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének Zenekara, a Csengettyű Zenekar adott.

Kép

A Szent János Házat a történelmi egyházak képviselői áldották és szentelték meg.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gasztroplacc a Csengey-kertben
Laza hétvége vár a miskolciakra: borkóstolással, filmklubokkal, koncertekkel és néhány különleges programmal
MiskolcSzabadidő
A már megszokott régiségvásár mellett visszatér a GasztroPlacc is a placcra. A gyerekekről, de az iszogatni, bulizni, vagy a színházélményre áhítozókról sem feledkeznek meg. Aki pedig mozgalmasabb programra vágyik, az befizethet egy kalandtúrára a Létrási-víznyelőbarlangba, vagy drukkolhat a MEAFC röplabdacsapatának.
Új mérnökök vették át diplomáikat a Miskolci Egyetemen
MiskolcOktatás
A Miskolci Egyetem Műszaki Föld- és Környezettudományi Karának, valamint Anyag- és Vegyészmérnöki Karának végzősei vették át okleveleiket az egyetem diplomaosztó ünnepségén.
„Az egészség a legnagyobb boldogság” – a 90 éves Magdi nénit köszöntötték
Miskolc
Nálam az a természetes, hogy vidám vagyok. Én így érzem jól magam – mondta a 90. születésnapja alkalmából felköszöntött Baricska Lászlóné, Magdi néni.
Miskolc már egyszer nemet mondott a cementgyárra
MiskolcGazdaságÉletmódEgészségKörnyezet
A miskolci cementgyár újraindításának kérdése ismét napirendre került, miután a HCM 1890 Hejőcsabai Cement- és Mészipari Zrt. a gyár működéséhez szükséges nyersanyag-kitermelés előkészítéseként környezeti hatásvizsgálati eljárásokat kezdeményezett a mészkő- és agyagbányák újranyitására.