Ugrás a tartalomra

Tanár diákot, diák tanárt segített a digitális oktatásban

Répássy Olívia
Utoljára módosítva
2020. június 22. hétfő 13:46
Igazgatókat és tanárokat kérdeztünk meg a homeschoolról: mi a tapasztalatuk, mi volt jó vagy rossz a digitális oktatásban, mit tartanak meg belőle a jövő tanévre? Egyik konklúziójuk az volt, hogy tanulók és oktatók között szoros együttműködés alakult ki.

Baghyné Urbán Ilona, a Miskolci Szakképzési Centrum Kandó Kálmán Informatikai Szakgimnázium igazgatója elmondta, elsődleges szempont volt, hogy a diákok számára egy egyszerű, jól használható felület mellett döntsenek. – Szerencsénk volt, hiszen sok informatikus tanárral rendelkezünk, akik segítették a munkánkat. Javaslatukra a Google Classroom keretein belül oldottuk meg a digitális oktatást. A Redmenta és a Kahoot! feladatkészítőket is alkalmazták a pedagógusok. A személyes magyarázatok a Zoomon, a Messengeren, a Facebookon vagy a Discordon keresztül történtek. Az okozott nehézséget, hogy ezek csak kevés bejelentkezett esetében működtek elfogadható minőségben. De a tanárok közül még így is volt, aki úgy fogalmazott: „Élveztem az oktatásnak ezt a módját”.

A tanároknak belső képzést tartottunk. Mind a diákok, mind az oktatók lelkesen segítették egymás munkáját. Az érettségi témakörök feldolgozása a Miskolci Szakképzési Centrum és a Miskolc TV #Érettségi! című műsorainak segítségével is megtörtént.

A kollégák eleinte sok feladatot adtak a tanulóknak, de az osztályfőnökök kérésére ez mérséklődött, így egy-két hét után reálisan teljesíthető, normális munkarend alakult ki. Rácsodálkoztunk néhány diák teljesítményére, megtanulták beosztani az idejüket. Persze akadtak olyanok is, akiket biztatni kellett, és akiknek kimondottan hiányzott a szigorú napirend. Június 2-től két hétig biztosítottuk a felzárkóztatást, tanítványaink éltek is ezzel a lehetőséggel. Az egyik diákunk írta az osztályfőnökének: „Még soha életemben nem akartam ennyire iskolába járni, mint most....” Mi tanárok is így vagyunk ezzel. A sok odafigyelésnek meglett az eredménye, a sikertelenül tanévet zárók száma még sosem volt ilyen alacsony az iskolánkban, mint idén.

Továbbra is alkalmazni fogjuk a digitális platformokat a beszámolók, projektek, szakdolgozatok elkészítésénél. Nagy segítséget jelenthet ez még a hosszabb időre távolmaradó (betegség, baleset, külföldi tartózkodás…) diákjainknak is. A tehetséggondozásban szintén előszeretettel hasznosíthatók a digitális oktatás tapasztalatai, hiszen nem kell délutánokat bent tölteni az iskolában a versenyre felkészülő diákoknak és tanároknak.

Bagány Máté, a Miskolci Szakképzési Centrum Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziumának fizika szakos tanára szerint tanár diákot, diák tanárt segített a digitális oktatás elindulásában. – Iskolánkban alapvetően a Discord alkalmazás volt, amin keresztül órákat és megbeszéléseket tartottunk. A program hasznosnak bizonyult, az iskola Discord szervereinek kiépítésében a diákok is nagy segítségünkre voltak. Mivel számtalan új eszközt ismerhettünk meg a homeschool ideje alatt, úgy gondolom, a számunkra hasznosnak ítélt weboldalak és programok továbbra is az oktatás szerves részét fogják képezni.

László István, a Miskolci Tankerületi Központ igazgatója arról kapott visszajelzést, hogy pedagógusaik hamar alkalmazkodtak a tantermen kívüli, digitális munkarendhez. – Gyorsan és hatékonyan kidolgozták a szükséges szakmai csatornákat, ezért minden gyermekhez sikeresen eljutott a tananyag. Különösen fontos volt megtalálni azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével azokat a diákokat is elértük, akik nem rendelkeznek megfelelő informatikai háttérrel, illetve akik életkoruk vagy sajátos nevelési igényük miatt digitális formában teljes egészében nem oktathatók.

Az első napokban a legnagyobb kihívást a szakmai munka újragondolása jelentette: összeállítani azt a tananyagegységet, amellyel a diák megfelelő mértékben haladni tud, ugyanakkor nem kell hosszú órákat a számítógép előtt ülnie. Összességében a visszajelzések pozitívak, a pedagógusok kezdeményezők és innovatívak voltak.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!