Ugrás a tartalomra

A tanárokért szólalt fel először Hegedüs Andrea a parlamentben

minap.hu
Utoljára módosítva
2022. június 08. szerda 16:12
Székfoglalójában a Miskolcról listán bejutott egyesült ellenzéki képviselő úgy fogalmazott szerdán: a pedagógusok folyamatosan nyomják a vészcsengőt, hogy felhívják a figyelmet a magyar oktatás tarthatatlan helyzetére, de a kormány ezt nem hajlandó meghallani.

Első parlamenti felszólalásában Hegedüs Andrea kritikusan megjegyezte: köszönetet szeretett volna mondani a miskolci pedagóguskollégái nevében az őket ért pozitív változásokért - egyebek mellett a béremelésért, a létszám növeléséért, a túlterheltség megszüntetéséért, de ezt sajnos nem tudja megtenni, hiszen nem történt változás az ágazatban az elmúlt hetekben, hónapokban sem.

Hoznak ellenben újabb elhibázott döntéseket véleménye szerint, a bérhiány még inkább égetővé vált. A DK országgyűlési képviselője kiemelte, a tanárok megélhetési gondjaik vannak, de fájó számukra az is, hogy nem becsülik meg őket eléggé. Az utánpótlás ráadásul nem biztosított, a tanárok túlterheltek. Nem igaz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének, Parragh Lászlónak az állítása sem, aki szerint a pedagógusok délután 4 órakor végeznek, így rengeteg szabadidejük van, ne panaszkodjanak.

- Az oktatási kormánystratégia: tragédia. Azt mondják, hogy kiművelt emberfőkre, önálló véleményalkotásra képes emberekre nincs szükség. Gyakorlati tudás nélküli tananyagot próbálnak a diákok fejébe verni az egyentankönyvekből. Részrehajló intézményvezetők, a tankerületek erős központi ellenőrzés végrehajtására vannak programozva. Folytassanak végre érdemleges párbeszédet a tanárokkal, a szakszervezetekkel. A pedagógusok, amikor kiállnak, nem csak magukért teszik mindezt, hanem mindannyiunkért; a gyermekeinkért, az unokáinkért. Jelezni szeretnék, hogy baj van, a vészcsengő folyamatosan szól. Vegyék már észre - kérte a kormánypártot Hegedüs Andrea.

A teljes felszólalás itt tekinthető meg:

További hírek

Olvasnivaló