Ugrás a tartalomra

A tanítás öröm – egy sportos életút

Létrehozva
Egész életében azért dolgozott, hogy megszerettesse a testnevelést és a sportolást. Dr. Csótai Józsefet a miskolci és a magyar sport terén végzett munkája révén „Miskolc Város Sportjáért” díjjal tüntették ki.
Kép
Fotó: Végh Csaba

Dr. Csótai József főiskolai éveit leszámítva Miskolcon tanult, majd dolgozott, tanított, nevelt. A testnevelésen és a fizikum fejlesztésén túl a lélektan is foglalkoztatta, fontosságát mindig is hangsúlyozta. 1962-ben jeles eredménnyel szerzett diplomát a Testnevelési Főiskolán, majd a tanítás mellett szakedzői végzettséget szerzett úszás, torna, atlétika, valamint kosárlabda sportágban is.

– Mérhetetlen örömet jelentett a középiskolai tanítás, nagyon szerettem ezt a munkát – mondja. – A 14-18 éves korosztály maga a csoda, velük jól lehetett dolgozni, mindent meg tudtunk beszélni.

– Pedagógusi pályám legszebb pillanata volt, amikor egy paralízissel küzdő kislányt rá tudtam venni, hogy jöjjön le a többi közé és egy lábon, amit lehetett megcsinált. Az osztály pedig nem azzal foglalkozott, hogy neki milyen baja van, hanem hogy hogyan segítsenek neki.

1973-ban a Miskolci Egyetem Testnevelési Tanszékén kezdte meg munkáját, ahol 1977-től nyugdíjazásáig tanszékvezetőként dolgozott. Vezetősége alatt megépült Miskolc második legnagyobb sportcsarnoka, az Egyetemi Körcsarnok. 1977-ben megválasztották a Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club elnökének, a címről 2001-ben – a MEAFC fennállásának 50. évfordulóját követően – mondott le.

Megalapította a Miskolci Akadémiai Bizottság Sport és Mozgásbiológiai Munkabizottságát. A Magyar Testnevelési Egyetem felkérésére a kihelyezett edző- és sportszervező tanfolyam vezetőjeként és a sportpszichológia tárgy előadójaként oktatta a fiatalokat. Később megválasztották a megyei kosárlabda-szövetség elnökévé, majd felkérték az országos szövetség elnökségi tagságára. 1986-ban Summa cum laude minősítéssel doktorált sportpszichológiából a Magyar Testnevelési Egyetemen. 1999-től vezetője és munkatársa a Miskolci Sportiskola tudományos csoportjának.

– Egész életemben azért dolgoztam, hogy megszerettessem a testnevelést és a sportolást a miskolci középiskolásokkal és egyetemistákkal, később pedig országos szinten, a magyar fiatalsággal – mondja a jelenleg is aktív Dr. Csótai József, aki a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség Idősek Tanácsának tagja, a MEAFC NB I/B kosárlabda-mérkőzéseinek rendszeres látogatója. – A feleségem nélkül ezt a sok feladatot nem lehetett volna elvégezni. Minden sikeres férfi mögött valóban egy nő áll. A mostani elismerés nagy örömmel tölt el, jól esik mindenkinek, ha az elvégzett munkáját elismerik.

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.