Ugrás a tartalomra

Tanuszoda épül Cigándon

Létrehozva
Tanuszoda épül a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cigándon, a létesítmény alapkövét pénteken helyezték el.
Kép

A településen a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program II. ütemében épül meg a kétmedencés tanuszoda több mint 626 millió forintból.

Kép

Az 1300 négyzetméter alapterületű létesítmény előreláthatólag jövő év végére készül el, nemcsak az úszásoktatást, de az órák után a helyiek igényeit is kiszolgálja majd.

Ez is érdekelhet

Vakbélműtét után irány a Zemplén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Hét pontos előnnyel vezeti az éves összetett bajnokságot László Martin és navigátora, Zsiros Gábor. László Martint azonban a késhegy hamarabb elérte, hiszen néhány nappal ezelőtt egy nem tervezett, pláne nem várt beavatkozáson esett túl.
Tanúk jelentkezését várja a rendőrség
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretén belül folytat vizsgálatot egy rendkívüli halálesettel kapcsolatban.
Cserebere vipera
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt két férfi ellen minősített garázdaság bűntette miatt, akik ugyanazzal a teleszkópos fémbottal verték egymást.
Füst a lépcsőházban. Forrás: katasztrófavédelem
A miskolci tűzoltók siettek a családi házhoz: mérgező gáz miatt riasztották őket
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Megszólalt a szén-monoxid-érzékelő egy családi házban hétfő este Sajóvámoson, az Ifjúság utcában.