Ugrás a tartalomra

A tech óriáscégekre hárítaná az energiaválság terheit a Mi Hazánk

Létrehozva
Mivel a kormány nem fogadta el a javaslataikat, országos tüntetéssorozatba kezdett a párt. Szimpatizánsaik Miskolcon az egyik forgalmas, városba bevezető útszakasz egy sávját zárták el autókkal szombat délután.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Pakusza Zoltán, a Mi Hazánk alelnöke, helyi önkormányzati képviselője a Miskolc Televíziónak elmondta, nyár óta már több javaslatot is leraktak a kormány asztalára. Összességében azt kérik, hogy a gazdasági válság árát ne a magyar emberek fizessék meg, hanem annak haszonélvezői.

- Hiába vártuk azonban, hogy a kezdeményezéseinket elfogadja a kormány, ez nem történt meg. Ezért úgy döntöttünk, hogy egy országos figyelemfelkeltő tüntetéssorozatot indítunk el - mondta.

A délután 3 órai kezdésnél 15-20 autó foglalta el a Szentpéteri kapu Miskolcra bevezető szakaszának egy sávját.

A Mi Hazánk alelnöke példákat is mondott, milyen javaslatokkal éltek.

Kép

- Meg lehetne adóztatni például a tech óriáscégeket. A Facebook 2021-es teljes bevétele 118 milliárd dollár volt, ez forintban 44 ezer milliárd forint. Csak összehasonlításképpen: Magyarország teljes bevétele 25 ezer milliárd forint volt tavaly - ismertette.

"Amíg hazánkban egy keszegsütő minden keszeg után befizeti az adót, addig az óriáscégek egy petákkal nem járulnak hozzá az ország költségvetéséhez" - fogalmazott Pakusza Zoltán.

- Erre van nemzetközi példa, Ausztriában például 5 százalékos a digitális adó. Mi itthon 15 százalékot mondtunk. De javasoltunk oligarcha adót, és azt is, hogy a kaszinók szintén vegyék ki a részüket a közteherviselésből - mondta.

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.