Ugrás a tartalomra

A tenger és a kakas kincsei az Acéllábos legújabb adásában

Bájer Máté
Utoljára módosítva
2021. augusztus 03. kedd 09:47
Gasztro műsorunk új részében Cser Ádám zeneigazgatóval főztünk a Nyári Színházban, majd a Vendelin Étterem konyhájába látogattunk.

Miskolc nem épp a Mediterráneum közepén fekszik: itt többnyire nem számít gyümölcsnek, amiből nem lehet pálinkát főzni, és a tengerekből is viszonylag kevés van készleten. Ezekből adódik, hogy a tenger gyümölcsei sem tartoznak a leggyakoribb konyhai alapanyagok közé B.-A.-Z. megyében. Azonban van egy hely – egy örökké változó világ –, ahol rendre valósággá változnak az elképzelhetetlen dolgok.

A Miskolci Nemzeti Színház (MNSZ) része a Nyári Színház is, ami idén kiemelt szerepet kapott a teátrum életében. A vírusjárvány hosszú kiesést hozott: ezt pótolták be idén nyáron azzal, hogy nem tartott nyári szünetet a színház. Több darabot is „kivittek” a csillagfényes égbolt alá. Éppen ezért azt gondoltuk, hogy a Nyári Színház ideális helyszín lehet egy kis főzőcskézéshez.

Cser Ádám a színházi árok mellett a konyhában is otthonosan mozog. | Fotó: Parai Roland

Világot jelentő vágódeszka

Cser Ádám zeneigazgató a zenekari árok mellett otthonosan mozog a konyhában is. Most a két szerelmét, a színházat és a gasztronómiát hoztuk össze Acéllábos műsorunk GasztroXtreme részében. Az éppen futó Feketeszárú cseresznye díszletét már levették, mikor ott forgattunk, így a háttérben kirajzolódott a színfalak mögötti valóság. A színpad volt a konyha: felállítottuk elmaradhatatlan gázrezsónkat, és előkerültek a különböző alapanyagok is. Cser Ádám egy népszerű spanyol ételt, paellát készített, aminek az alapját a kerekszemű rizs mellett a tőkehalfilé, a tintahal, a garnéla és a kékkagyló adta. Némi bor és sáfrány is került az ételbe, ezzel is erősítve a valenciai ízvilágot. Az acéllábost ez alkalommal tehát paellasütő serpenyőre cseréltük, de egy percre sem bántuk meg. A főzéshez pedig zene is illik: Nagy Nándor, az MNSZ korrepetítora szelídítette meg a zongorát a kedvünkért, és játszott igazi élményzenét.

Tekintse meg képgalériánkat!

Here we go

„Tudja, Vendelin fiam, én leginkább vadat szeretek ebédelni" – mondta Krúdy Gyula regényének kultikussá vált filmváltozatában Szindbádként Latinovits Zoltán a pincért alakító – és egyébként nála 7 évvel idősebb – Szénási Ernőnek. A film tulajdonképpen egy mesés illúzió, amiben hatalmas szerepe van a konyhának, az ételeknek, az evés fenséges élvezetének. Magyaros „zabálás ez” a szó legszentebb értelmében. A sétálóutcán található Vendelin Étterem – a tulajdonos, Szabó Csaba szerint - éppen ezt a hangulatot szerette volna megragadni: itt jártunk műsorunk miskolci éttermeket bemutató Ízi részében.

fotó: Mocsári László

Bár nem vadat készítettünk, nem távolodtunk el a magyar konyhától: az étterem séfje, Bitó Tivadar azt mutatta meg, hogyan készül náluk a hagyományos nemzeti konyha egyik alapköve, a kakasherepörkölt. Kifejezetten megosztó ételről van szó: sokan rá se bírnak gondolni, hogy a kakasok miattuk kukorékoljanak néhány oktávval magasabb hangon, míg mások szerint a sarkantyús baromfik legnemesebb része kiváló lábasba való alapanyag. Bár a név maradt, a kakasherét a legtöbb helyen pulykára váltották: így történt ez a Vendelin Étteremben is, ahol egyébként az étlapon is szerepel ez a fogás.

A Miskolc Televízió gasztroműsorának következő adását csütörtökön 19:25-től láthatják.

További hírek

Olvasnivaló